2017. július 2., vasárnap

Közeledés és távolodás



Közeledés és távolodás


A nyári nap szórta számolatlan az aranyat, mintha fogalma sem lenne a takarékosságról. (Milyen jól jönne a nagy nappali feketeségek idején!) Ilyen őrült jókedvvel szórta egymásra ez a két árva ember a felhőtlen boldogságot. Egyiküknek születésnapja volt. Ez lett az ok arra, hogy vacsora - meghívással, sétával és teli szájú kacagással teljen a délután – egész a késő éjszakáig.

Mint említettem volt, csodaszép nyári napon ez a két szép ember megtalálta egymást, holott el sem vesztek.
Ismerték egymást régről, persze, de az önmagában semmit nem jelent. Hány embert ismerünk a világban?
Rengeteget! Sokkal még a köszönő viszony sem alakul ki. Ez a „látásból” kategória. Ez is majdnem olyasmi volt, csak itt a köszönés befurakodott, majd az ominózus nagy nap, melyet pár kellemes találkozás előzött meg, nagy, családi körben. Nemcsak az idő volt sima, mint a bársony. Fonódtak a szavak, a pillantások ugyanúgy.
Ezek ketten, egyszerűen jól érezték magukat együtt.
Ugyanaz a neveltetés, ugyanaz az érdeklődés. Egyforma tapintat a másik fájdalmai iránt. Régen nevettek annyit, mint ezen a pompás napon. Felszabadultan hancúroztak, mint bohókás kölykök. Gyanítom, nem felejti el egyik sem. Hirtelen romlott el valami. Nevet adni neki nem lehet, csak nem volt tovább létjogosultsága ennek az egyszeri csodának. Békében váltak szét és nem keresték többé egymást – mert nem volt értelme, hogy fájjon.
Valahol mindkettőben fészket rakott a gondolat, hogy életük utolsó, teljes értékű lehetősége ment el mellettük.
Magányos emberek már nehezen illeszkednek.

Mai napig fáj, mindkettőnek. Nem olyan mardosóan, csak egy gondolat, ha odatéved, belesajdul kicsit.
Méltósággal kell tudni veszteni – mondják a bölcsek.
Nem volt ebben a veszteségben szemernyi méltatlanság sem. De a méltóságban elszenvedett veszteség mit hoz nekünk? Erre ember még nem adott választ.
Ennek nem lett volna szabad így történnie.


thao







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...