2017. június 16., péntek

Láthatatlan barátaim***



Láthatatlan barátaim***


*** kiket az élet elszórt a
Nagyvilágba, de varázsos
Nyelvünket értitek, nektek
Írok, elmondani mindent,
Ami nekem fáj, amitől a
Melankólia megtalál***

Ha valamit írok, s az jó, ti
Azonnal jelzitek:- Itt vagyok!
Szégyellem, hogy „múzsám”
Magamra hagyott, rekedtek
Lettek a szavak, elaludtak a
Gondolatok***

Értsetek meg, néha sok az
Élet, maga, elgörbülnek a
Vágyak, megakad a sok
Gondolat sora, de értetek
Kiteszem a vérző lelket.
Megmutatom – mert erre
Rendeltek valahol – mennyire,
Mennyire fáj a létünk
Néha***

A szeretet, a törődés nem hal
Meg, átalakul, mint újra tiszta
Padlás, melyben a régi kincsek
Új életre kelnek, s olyan lesz,
Mint egy meleg szoba***



thao



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...