2017. június 16., péntek

Láthatatlan barátaim***



Láthatatlan barátaim***


*** kiket az élet elszórt a
Nagyvilágba, de varázsos
Nyelvünket értitek, nektek
Írok, elmondani mindent,
Ami nekem fáj, amitől a
Melankólia megtalál***

Ha valamit írok, s az jó, ti
Azonnal jelzitek:- Itt vagyok!
Szégyellem, hogy „múzsám”
Magamra hagyott, rekedtek
Lettek a szavak, elaludtak a
Gondolatok***

Értsetek meg, néha sok az
Élet, maga, elgörbülnek a
Vágyak, megakad a sok
Gondolat sora, de értetek
Kiteszem a vérző lelket.
Megmutatom – mert erre
Rendeltek valahol – mennyire,
Mennyire fáj a létünk
Néha***

A szeretet, a törődés nem hal
Meg, átalakul, mint újra tiszta
Padlás, melyben a régi kincsek
Új életre kelnek, s olyan lesz,
Mint egy meleg szoba***



thao



Csak egy perc***


Csak egy perc


Csak addig láttalak, te sem
Vagy már fiatal, de rendezett,
Derűs, s minden, amit még
Szeretnék, benned van***
Ahogy érik az ember, s nem
Vágyik még arra, hogy szórják
A szélbe, még megmaradnék a
Jelen időbe’ – veled, kicsit***

Ami rég oly természetes volt,
Arra már nem vágyom, de a
Jelenléted biztonsága, s a derű
Annyira szép volna, annyira
Még élet volna***
Kérni nem szégyen, gyere velem,
Pár órára csupán, s csak ennyi,
Több semmi, s talán a befejezés
Varázslatos
Volna***



thao




Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...