2016. május 29., vasárnap

Amikor tudok***



Amikor tudok verset írni


Nem ütök mellé soha,
Kinyílnak a szavak, tele
A szívem, szerelmes leszek
Érzésbe, szóba, gondolatba.

Amikor tudok verset írni,
Semmi rondaság nem ér fel
Hozzám, minden szépség
Elém gördül ebbe az égő
Forgatagba***

Ebbe a forgatagba, ami itt
Lüktet körülöttem, csak jó
Lenne végre észrevenni***
Fogy az időm, dübörög a
Mutató, azt súgja, élni,
Élni, nagyon ketyeg
Az óra***

Az nem számít, hogy ez a
Mostani világom már nem
Ugyanaz, mi enyém volt
Régen, s azt mondanám,
Gyere velem***

Nincs kinek mondani,
Nem is merném, hogyha
Volna, mert nagyon
Megváltozott minden***

Igazad van,
Óra***



thao



2016. május 15., vasárnap

Volt, régen***



Volt, régen***


*** hogy a macskakövön
Lépkedtem, de nem mondom meg
Hol történt. Biztos volt már a lábam,
S azt is biztosan láttam, most boldog
Egyáltalán nem vagyok***
Pedig minden arannyá vált
A kezem alatt, nem volt számomra
Megoldhatatlan feladat, de ha a
Szív üres, azt semmilyen más
Siker nem tölti meg***
Lépdeltem hát a macskakövön,
A nyárban, s elkezdtem álmodni
Bátran, s az álmok színe bézs és
Rózsaszín, erre pontosan emlékszem,
Azóta is – és most megint***

Az álmok közepén egy tudós férfiú,
Ki tényleg magányos volt, tudása
Lelkesített, jelenléte izgatott és
Feldobott, de csak szelíd mosoly
Ült az arcomon***
Tudtam, neki bármit is mondani
Itt és most nincs jogom, majd szól.
Mert tudom, hogy szeretett, tudom.
Csak azt, amiben éltem, soha nem
Bontotta volna meg***
Ő már egyszer pórul járt, nagyon,
Tudta mivel jár egy ekkora szakadás.
Így nem tehette - de később megtette
Helyette más – kimenekített onnan,
Ahol cél csak a temető lehet***

De most még a macskakövön járunk,
Nézem a kirakatot, mintha már közös
Otthonunkba választanék szeretett,
Meleg tónusú tárgyakat, fészket
Béleltem – neki, s nekem***
Arra gondoltam, otthagyja rideg
Házát és beköltözik velem az
Álom városka szívébe, egy bájos
Lakásba, ami róla szól és rólam.
Élőn, forrón szerelmünktől
Gyúltan***
S ahogy kápráztattak a finom
Színek, íve egy gyertyatartónak
Szépen felém hajolt, majdnem
Beléptem vásárolni, azt se láttam
Ma zárva van a bolt***

Ezt az andalgást, míg élek, nem
Felejtem, és valahogy igazából
Azt sem értem, miért nem vállalt
Engemet, hisz tudta a gondolatom,
Hiszen, mondom, szeretett***


Azóta történt ez, meg az, szép is
Volt, de soha nem bézs és rózsaszín,
Hanem harsány, élő színek, s teltek
Az évek, már nem értem, miért
Vágyik az ember valaki másra?

Lakom királyi bordóban,
Mellettem erdő, virágillat,
Szépen befed az elmúlás
Királyi palástja***



thao




Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...