2016. december 13., kedd

Volt egy barátom****


Volt egy barátom***


***sokat beszélgettünk,
Iszonyú háborúkról mesélt.
Megjárta, keserű lett, de
Leírta a csodás verseket,
Vért és könnyeket***


S ahogy a beszéd fordult
Egyet, elkezdett mesélni
Hirtelen a szerelemről.
Lángolt az éter – hiszen
Csak a gép kötött minket
Össze, de ahogy a szavai
Fellángoltak az éjben***


Soronként írtunk verseket,
Egy sort én, egy sort ő, s az
Ívek, mint karcsú borostyánok
Fonódtak egymásba a titkos
Éjben, éreztem, megleltem a
Párom, őt talán soha meg nem
Látom, de bizsergett a szívem,
Föllángolt a testem***


Már nem írunk, s talán nem is
Tudnék írni, ő nem tudja, majd
Meghaltam, kicsi híja volt, már
Nem lángolok, s csak ritkán írok
Verset, de a novellát, amit csak
Neki küldtem át, remélem, őrzi.
Abban leírtam mindent, forrón,
Buján, mint mikor késő órán
Míves hegedű zokog***

Így múlnak el a nagy találkozások,
Aztán maga az élet is, de a betű
Örök, s általa a szerelem, mely
Ily áldott virágokat terem***


thao






2016. december 9., péntek

Dara hull***


Dara hull az égből


Finoman lepi be magasra nőtt
Örökzöldjeim, s a sétaút, mely
Kertem előtt halad ápoltan,
Mutatja a másik oldal erdős,
Bokros, most kopaszodó, amúgy
Sűrű bozótját, mely nyáron
Valódi erdő***

Nemsokára karácsony és szinte
Megdermedek, mennyire nincs
Már jelentése számomra az
Ünnep illatának, gyerekeim
Messzi járnak, s csak a kedves
Otthon ragyogása maradt, a
Minden új varázsa, s az
Illatok***

Olykor főzés, ami még kezem
Biztonságát mutatja, majd
Szellőztetés után a japán
Illatosító, a parfümöm, a
Sok fa illatú bútor, a fehérek
Tisztasága, s a buja színek
Megannyi varázsa***

Akkor tudtam, hogy nekem végem,
Mikor utolsó szerelmemet eldobtam
Magam mellől, s keményen a csend
Meg én kezet fogtunk. S mikor kilép
Határozottan a lábam az „életbe”,
Valaki megdicsér, milyen szép vagyok.
Mosolygok udvariasan, s belül azt
Mondom neki: - Hülye vagy! –
Nem látsz a szemedtől, ember?


Nem tudja szegény nyomorultja,
Hányszor van, hogy a halálra
Gondolok és rettegem a pillanatot,
Jaj, Uram, csak rögtön, egyszerre,
Méltón, s ne – mint egy szerencsétlen
Hülye, nyálat csorgatva
Itt maradok***



thao




2016. október 18., kedd

When you walk***




When you walk through a storm
(Louis Armstrong emlékére)


Ha nagyon egyedül vagy,
Vihar tépi a fákat, kabátod
Lehúzza a nehéz magány,
Gondolj arra, nem tart már
Soká, kiragyog a nap és szembe
Fog jönni veled ő, akit vártál!

Makacsul menj tovább,
A szíved keményítsd meg,
Hidd el, nem vagy egyedül,
Soha, mert valaki téged is vár,
Ő is magányos, lehet szembe
Fog jönni az utcán, vagy a
Messzi világból üzen a modern
Csodák csalafinta útján!

Ne érezd, hogy lehúz a kabátod,
Láss esőben is napot, fényt, kis
Boldogságot, mert higgy nekem,
Soha nem vagy egyedül, csak
Nehéz megtalálni az igazi párod.
Ilyen egyszerű – és sosem keserű,
Mert várni ígéretes, várni
Gyönyörű!!!!

Ha tehát nagyon lehúz a szíved,
Kabátod, ne gondold, vége, itt
Maradtál árván, mert a szerelem
Utánad kullog, mint magányos,
Elhagyott kutyus az utcán, várja
Fogadd be! Másnak is van nehéz
Lelki terhe, s hinni kell – eljön
Érted, mert neki sem jó egyedül,
Elhiheted, s a meleg kéz a tiédre
Simul,

Mindörökre***


thao

https://youtu.be/0cYt1fXdp5w?list=RD0cYt1fXdp5w


(Meghatott szeretettel Louis Armstrong drága emlékének. A vers önálló alkotás – nem a szöveg fordítása)







2016. október 17., hétfő

Megtanultam***



Megtanultam a neved
Elfelejtettem minden
Szemetet, csak arra
Gondolok, most már
Csak együtt, mindig,
Félre a csenddel, hisz
Nekem a szavad kell,
A suta mondatok, nem
Az én nyelvemen szól,
De mit akarsz mondani,
Azt tudom jól***
Okos vagy, sokat tanultál,
De mindenre nem jutott
Időnk, megértünk mindent,
Elérünk a túlpartra, akár tenyér
Tenyér mellett lapátolva, mert
A két szív azt akarja***

Ez szép így, meg jó is volna, de
Intett varázspálcával a boszorka,

S a napfelkeltével
Minden
Tovatűnt***



thao



2016. október 8., szombat

Ébredés




Ébredés


A zápor lemosta a fákat,
Ezer sugárral süt a nap.
Azt hihetnénk – nyár van.
De a vastagabb blúz, csak
A bolyhos sállal, nem kabáttal
Ugyan, de azt jelzi, hol itt a
Nyár, ember?
Csak haladékot kaptál, aztán
Jó időre ezt a csalást tedd el.
Tudj majd visszagondolni,
Szép volt***

Szép volt, igaz volt, vége.
Megkeményíted a szíved,
Azt mondod:- Előre!
Nem nézel vissza, minek
Néznél, túl sok volt a meleg,
Túl sok a kérdés, mi lett
Volna, de fény derült az
Aljas kis titokra, s most
Bölcs vagy, úgy értékeled
Magad, ahogyan kell, nem
Lejjebb, nem fentebb, ott,
Ahol azt kell***

Méltósággal, nem kivagyin,
Csak mértékadással, de
Pontosan, s az idő meghozza
A tisztelet, a becsület magvas
Értékét, ami büszkeséged,
Emberséged emléke lesz,

Mindörökké***



thao


2016. október 5., szerda

Biedermeier idill


Biedermeier idill


Az ősz lecsapott, jéghideg
Szél csavarja a fákat, de benn
Nem szűnt a varázslat, hisz
Meleg van – és várlak.

A kanapén egymás mellett
Ülünk, szinte meghatottan,
Ünnepélyes csendben, aztán
Megindul a hosszú fonál,
Kedves mondatok dús
Egymás utánja***

Édes arcod felém fordul,
Mosolyod a nyugodt, régi,
Megszokott. Inkább vigasztal,
Nem bántana soha, kedvem
Keresve villan az arcomba
Annyira szeretett
Szemüveged***

Az enyém rokonul visszavillan.
De jó így kettesben, szoba,
Szépség, kényelmes pamlag,
S a két pohár, melyekben a
Kétujjnyi vörösbor kínál,
Bíbor, vastag szalaggal***

Nem ütjük össze harangját.
Egymásra mosolyogva jelzés,
Ahogyan csak megemeljük,
S a korty után szétárad a
Zamat testünkben,
Nemes pillanat***


Tenyerem közé fogom kedves
Arcodat, s érezve az illatos bőr
Melegét, a két kéz otthonára
Lel, olyan szép! Szép és ápolt,
Mint egész lényed, s tudom,
Tenéked én is ilyen vagyok***


Még beszélünk sok apró semmit,
De ebben a sok semmiben maga
A mindenség rejlik, s tudom, el
Fogsz búcsúzni ma is, de nem
Marasztallak, mert annyira dús
Az élmény, ha tovább erőltetném,
Halottan lehullana, mint a lepke
Letörölt hímpora***


Éjjel veled álmodom majd, s az
Álmom nyugodt lesz, tudom.
Holnap is várhatlak, s valójában
Tovább hogyan? Azt még nem is
Kutatom, csak elveszek ebben a
Nyugodt szépségben, s csak
Halkan köszönöm meg a fényt,
A nem várt csodát, hogy nekem
Te vagy***


thao









2016. október 4., kedd

Miben hittem****





Miben hittem?


Jön új esély, közös asztal,
Szemben két szék, s a ház,
Melyben együtt lakunk,
Otthon az összes gyerekkel,
Ki mind saját lányunk lesz,
Saját fiunk***

Azt gondoltam, mód, lehetőség
Kézközelben nevet, azt hittem,
Jók az emberek***
Nem igaz, sajnos, mert törött
Lélekkel mindenki születhet.
Vagy csak az élet bántotta
Meg***

Ez után gondoltam sok régi
Nyárra, őszre, télre, s azokra,
Akik biztos kézzel akartak
Engem elvinni a jövőbe, nem
Voltak betegek, csak türelmetlen
Önmagam akadályozta meg***

Most megnyugodva gondolok
Rájuk, téged meg sajnállak,
Hisz kezedben a holnap
Fészkelt, nem tudtam,
Mennyire semmiféle
Örömmel***

A titok, a hazugság mind csak
Hülyeség, magány az ára, nekem
Minden megmaradt, neked
Mindennek hazugság az ára.
Próbálj visszatérni a két székes
Jövőbe, én hiszem, meggondolod,
Nem rettegve várni az így sötét
Holnapot***



thao







2016. október 1., szombat

Gondolj rám***



Gondolj rám***


*** ha az őszi ég sötét kárpitba
Vonva elveszti színét, gondolj
Rám akkor is, mikor az indián
Nyár újra napot talál és ezer
Színbe vonja a teret, a fákat.
Tudd – nekem napsugár vagy,
Éltető fény, mely beburkol és
Annyi bántás után csak selymesen
Vigasztal, nevetni tanít***

Gondolj rám, mikor lehetetlen
Mellettem lenned, pedig vérzik
A szíved, de nem ide születtél,
Most az alkony felé nem ültet
Át az ember fát sem, nemhogy
Élete delét töltő férfit, kit haza
Még bizony várnak, de mi haszna,
Mi értelme egy asszony nélküli
Tájnak, háznak, elfogyott
Családnak***

Miattad leszek fény, tompa aranya
Múló idődnek, hiszen az én időm
Már sokkal messzebbre elment***
De nincs idő és nincs határ, hisz
A gondolat bárhová elszáll, és az
Akarat erős – mindenek fölött:
Boldognak lenni végre, fogni a
Kezed, fölnevetni az égre, tudni,
Már nincs választás többé***

Veled maradok, mézillatú
Csendem, halk szavú, finom
Kedvesem – most már
Mindörökké***



thao





https://youtu.be/bEBun4v3h4M

2016. szeptember 28., szerda

Hittem***





Hittem***


*** nincs tovább, hittem
Itt a vége, erőszakkal meg
Kellett fékezni magam és
Erőltetni az összes 
Nyugalmam***


Aztán jött egy álom,
A tenger meleg partja,
A sok okos, fekete
Tekintet, mely látott
Engem, s meggyőztek,
A kedvesemmel állok
Szemben***

S a kedvesem akart
Engem, megírta, aztán
Elmondta – velem
Marad, akar, s vége
A számkivetett létnek
Neki – és nekem***

Bejött a szerelem,
Átölelt minket, mi
Egymást öleltük, s
Ilyen egyszerűen
Talált ránk a
Minden ***



thao





2016. június 30., csütörtök

Ahogy elnézem***




Ahogy elnézem***


*** mind meghalunk, s
Ha kihull kezünkből a szó,
A hang, a karmesteri pálca,
A sok tudós betű, elszáll a
Por, s talán, talán kicsit
Megmaradunk***
Tőlem egy vers, a másiktól
Sok leírott, tudományos
Gondolat, vagy lejátszott
Kottafej, mely csak arra jó,
Hogy a muzsikát valahogy
Megörökítse, olvashatóvá
Téve, s a por ehhez
Oly törpe***


Az jár jól, aki úgy intézi,
Ne legyen teher, ne legyen
Róla jel, melyről gondoskodni
Kell, legyen elszálló, szélbe
Vágyó, vagy jeltelenül egy
Öreg diófa gyökerei öleljék.
Ne sír legyen, ne bezárt
Fülke – ne így***

A csodás, egyszeri életet
Idézi egy selymes babafürt
Emléke, egy szavakkal teleírt
Papír, vagy word lap, egy
Szerelem, mely akkor se múlhat
Soha, ha már valójában elmúlt,
S a tétova messziben bátortalan
Tapogat, s a lélek, mely biztos
Halhatatlan, csak nem akarom,
Hogy mindez újra folytatódjon.
Elszáradt levél, üres csónak,
A kiszáradt víz a tó - emléktől
Tátongva síró holnap***

Voltunk, majd nem leszünk,
Ez minden, s a legdrágább
Szívben egy kis hely, az
Utolsó kuckó – darab***



thao




2016. június 11., szombat

Volt egy város***


Volt egy város***


***meseváros, benne templom.
Egyik fele ős öreg, a folyón túl
Vadonat új. Én már mindent
Feladtam, s barátkoztam az
Idegen temetővel, de értem
Jöttek***
S a reménytelenségből megkértek,
Legyek én a remény, a feleség,
Szeretet***
És lettem, s bár nyolc csodás hónap
Után meghalt – ma sem értem, de
Haza hozott, megmentett***
Bár életünk másnak rövidnek tűnik,
Én megértettem az úr szándékát,
Belenyugodtam.
Éreztem neki is jó volt elmenni úgy,
Előtte hatalmas jót cselekedve, s én
Lábon maradtam.
Megtanultam élni, aztán tovább
Szeretni, de ezt neki köszönhetem.
S nagy érzés – határozottnak lenni.

Mindig gondolok rád.
Köszönöm neked fura
Életed, formabontó
Lényedet, s hogy
Mielőtt elmentél

Velem a legnagyobbat
Tetted:- felszabadítottál!




thao



Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...