2015. szeptember 22., kedd

Minden nehéz



Minden nehéz


Nehéz a rossz, de viselhető
Nehéz a jó, fájdalmas,
Megdöbbentő***
A legnehezebb a pőre realitás,
Amikor csak úgy tesszük a
Dolgunk, természetesen,
Ebből nem lesz semmi rossz,
Semmi más***

Az, hogy én végre tudom,
Szeretlek téged, veled átléptem
A mindenséget, nagyszerű csoda.
Csak még az eszközök között
Botlok el, vagyok béna, bamba,
Sőt ökör bosszúálló, pedig egyszerű –
Veled lenni jó, természetes, nincs
Benne semmi fájó***

Csak egy kicsit fogd a kezem,
Míg a minden napi életbe
Belelendülök újra, s menni
Fog, bár a pőre lélek még
Sebes – nem miattad – csak
Te gyógyítod – de akartad.

S úgy legyen – ahogy azon az
Éjszakán megmutattad – milyen
Régen akartad***




thao




2015. szeptember 18., péntek

Szavak


SZAVAK



Nos – csak ez van nekem.
Költő vagyok, mit tudhatnék
Mást? Kottafejek a betűk,
Miket leírok, hogy újra, s újra
Elmondjam neked – szeretlek.


Csak egyszerű szavak, ha többet
Írnék, se mondana többet.
Nem éreznélek erősebben, nem
Mutathatnám meg neked jobban
A szerelmet***


Csak szavak, bennük ezer, forró
Üzenet, s nem bánom, ha mint
Egy elromlott jelfogó, te nem
Veszed, nem érted***


Neked a szavak csöppet sem
Fontosak, ez lehet, hogy majd
Egyszer elszakít minket, de
Lényed varázsa most még
Erősebb annál,
Sokkal erősebb!


Tanulj meg olvasni engemet!
Hiszen csak szép, tarka levelek
A szavaim, mikkel elmondom
Neked, mennyire szeretlek***


thao





2015. szeptember 16., szerda

Arra gondolok***



Arra gondolok***


*** mi lenne jó, veled, vagy
Nélküled, de nélküled már
Nem lehet, nélküled nem
Lehet***
Ha csak a kinyílt, bátor mosolyt
Látom, már mindent megért,
A régi álarc odavan, hisz aki
Szeret, az boldog, s a boldogság
Nem rejthető. Fontos, mint a
Levegő***
Ölelésed mámoros, tenyeredben
Nyugszik az én nyugalmam.
Önző vagyok, más senki nem
Érdekel, hiszen az én utam a
Rövidebb, s azon veled megyek,
Csak veled***
Illatodba beleveszve, szédülten
A szeretet melegétől, mert a
Szerelem bamba jószág, te se
Tudod, én sem akarnám, de
A kívánság él bennünk, lánggal,
Erős, forró akarással***

Nem nagy idő, addig legyél,
Aztán megyek, de a fele szíved
Úgyis meghal velem, s mi már
Egy fél? Valamire jó, de nem lesz
Több simogatás, meghal a szó***

Ahogy én szeretlek, nem láng.
Parázs, melynél bizton melegedni,
Nem elégni kell, kinyílnak 
Titkos ajtók a szívben, az
Értelemben, s rájössz, amit
Most már én is tudok: élni
Mennyire jó!




thao



2015. szeptember 14., hétfő

Te csak ültél***



Te csak ültél***

*** a hátam mögött, s a sok
Szó, ami értelmesnek hangzott,
Mégsem volt az, monoton pergett,
Mint fáradt kukoricaszem***
Én elnéztem a forró vízben
Bukdácsoló fél barackokat,
S örültem, hogy miattuk nem
Kell megfordulnom, válaszolnom
S egyáltalán – rád néznem***
Amúgy a látvány nem kellemetlen,
Csak a szó üressége borzasztó,
S ilyenkor arra gondolok, hiába
Ölelsz szépen – az ölelés megtörik,
Behull, eltűnik a fátyolos időben,
Mert értelem nélkül mit ér
Bármi***

Akkor tudtam meg, nem bírlak
Elviselni, mert nem érted a szavam.
A pár óra meg, vízszintben, nem elég.
Hiszen mindig az hajtott, mi hiányzik
Még, mit olvassak, mit hallgassak, s
Tenger dolgom mellett, meg álmatlan
Éjszakán pótoltam a soha nem elég
Szépet, mit a nagyok elém varázsoltak
Betűkkel, és a hangok szárnyán***

S a dülöngélő barackokat bámulva
Rájöttem, nem vagy az én emberem.
Ami elválaszt – az az értelem, nélküle
Minden ideiglenes szépség a semmi
Kútjába hull.
Küldenélek, mert elvitt már úgyis
Téged a lelki enyészet, de még nem
Vagyok elég bátor, kimondani, hogy
Maradj meg, ott a semmiben,
Hátul***




thao


("ÉG VELED, FEKETERIGÓ"
      hugomnak)




Látogatás



Látogatás


Szeretettel mentem hozzátok.
Egy évig, vagy több talán, nem
Jutottam ki, mert történt, ami
Történt, de most jól vagyok.
Hiányoztatok.
Úgy egyben, minden.
Gyerekkor, s felnőtten, mikor
Már rám szorultatok, akik még
Maradtatok, s mindig torokszorító
Az emlék, mennyire vigyáztatok,
Meg tudjak élni, akkor is, mikor
Csak az a dolgom, hogy veletek
Törődjek***
Szépen elmentetek, puhán borzong
A borostyán, s a sok ember mind
Egy helyen – ez az urna előnye –
Nem szétszórva a temető egy, s
Más, idegen helyére, hanem, mint
A régi házban, mindenki együtt,
Ahogy szokott***
Én elköltöztem, de jó volt
Visszatérni, az igazi meleget
A nagy kályhánál karácsonykor
Átölelni, amit a mama gondosan
Befűtött – nekem***
A régiekből már nincs senki, de
Amikor megyek, érzem Jancsi bácsi
Törékeny lényét mellettem, hiszen
Mi együtt jártunk ki, ő már oda
Készülőben, s én nem tudtam,
Milyen üres, amikor mindenki
Elmegy***




thao


2015. szeptember 12., szombat

Álomdarabok



Álomdarabok


Egy kis kávéházban ülnék
Veled, fognám a kezed az
Asztal felett, megszűnne
A világ, csak mi ketten,
Végre, merném hosszasan
Nézni a szemed, tudnám
Eljött, végre megérkezett,
Tudnám, most végre jó,
Mert megérdemeltem.

Oly hosszan vártam rád,
Annyit gyalogolt a lelkem,
Elkopott bele a csizmám,
S tarisznyámból a szalonna
Erősen fogytán, nincs remény –
Ezt gondoltam, s egy meleg nyári
Éjszakán a semmiből előjöttél,
Értem nyúltál, magadhoz emeltél,
S ládd, az ősz csípi az arcunk élét,
De te nem akarsz elmenni, arra
A néhány órára csak az enyém
Akarsz lenni***

Nem mondok olyat, hogy járt
Ez már rég nekem, csak végre
Lábujjhegyen belépett az életembe
A szerelem, s nem szándékszik
Távozni többé***
Ne kérdezd, mi ez, mert nem tudom.
De tudni, felboncolni én nem akarom.
Élvezem, hogy van – amíg lehet, nem
Várok holnapot, nem csodálok jelent.
A jövőt végképp nem kutatom, hisz
Abban ott a halál, az elválás,
Némi fájdalom, de az már nem
A tied, hisz elvisznek, elszórnak,
Köd utánam, nem járhatsz ki
Utánam***
Virág, álldogálós bánat, ezt nem
Engedem, csak a végtelenben
Nézel utánam, és örülsz, hogy
Voltam, sehogy és lehetetlenül,
De voltam neked a kis kávéházban
„Chez Anne”, így hívták, picik
Voltak az asztalok, aromás,
Gőzölgő illatok, és senki nem
Figyelt ránk, hiszen ők is ugyanezt
Csinálták***

Ültek az illatban, az aromás fény
Csak épp látni engedett, de én
Láttam a szemed, úgy néztél,
Mintha ilyet még nem láttál volna.
S bennem a gondolat e nélkül,
Bármi történt, semmit nem ért
Volna***
De ezzel, „Chez Anne”, elnyertem
A végső végtelent, ujjongás, csend,
Illatok és lelki rend, mert az érdemelt
Itt van velem, nem tudunk semmit,
Nem is számít***

Ez a szerelem***




thao



Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...