2015. augusztus 23., vasárnap

Csak idő



Csak idő


Nem tudok rólad semmit,
Nem ismerem, hogy járt
Fejedben a gondolat.
Máshol és mást tudtunk,
Mind a ketten, én csodálom,
Pedig nem is értem, mekkora
Elme vagy.

Annyira kevés én se vagyok,
De a nélkül, amit én tudok,
Egy szürke világban lehet élni.
De amit te összetanultál, azt
Nagyon csodálom, becsülöm,
Jó lehet ilyen nagynak, ily
Szerényen lenni.

Engem meghagytak, talán
Hiányoznának a színes szavak,
De téged elvittek oda, ahonnan
Nincs már visszaút, képeidet
Összegyűjtöttem, lelkem mélyén
Van egy félelem, mily hatalmas
Az Úr!


Csak idő volt, mert melledben
Ketyegett a csálé vekker, csak
Idő volt, mikorra menj el***
Mögöttem ültél, valamiért
Szerettelek, de főleg csoda
Volt fizikai, lelki tisztaságod.
Sajnáltam picit érzelmi
Tompaságod, mit anyád
Halála lenyomatként
Rajtad hagyott***

Ő szeretett, mindenek felett.
Ez a szeretet maradt neked
Fontos. Én „úgy” sosem
Szerettelek, de nagyon szerettem
Tiszta lényedet, s a barátságos,
Utolsó gesztust, kertedből a
Halom orgonát***

Kiért nagyobb kár? Nem is tudom.
Érted nagyon, s ha valami oktalan
Szerelemről vartyogna, úgy néznék
Rá, mint az elmehagyottra***
Fiatal voltál még, ugyanaz támadott
Minket, de bennem – egymagamban
Mindig van egy darabka öröm, amit
Belőled az isten talán kifelejtett***


+ H.J. 1950 - 2015



thao



2015. augusztus 22., szombat

Ha nem volna***



Ha nem volna ő***


Akkor most is a kapuban
Toporognál (talán most is
Ezt teszed?)***
Hányat zártak be előtted,
Hányan mondtak nemet?

Mindenkinek az az egy „Ő”
Kell, mindenki arra vár,
De annyi a kérdés,
A félreértés, hogy
Kiborul inkább a
Pohár***

S ha kiborult, meredten
Nézed az alját, a vastag
Üveg felnagyít, de örömet,
Biztosat úgyse hoz, csak
Üresen ásít, keserít ***

Csak ez az űr ne jönne
Többé, ne kéne csalódva
Valami majom pofába
Értetlenül bámulni –
Miért?

Ha nem jönne „Miért?”,
Ha bizonyosság simulna
Keze nyomán a kilincsre,
Ha újra - illetve végre
Biztosan várni lehetne***

Elfújna mindent, ami volt,
Hirtelen nem jelentős a múlt,
Soványka emlék marad csupán,
Előveszem, ha akarom, de nem,
Dehogy is akarom, s beleülök
A jelenbe, a csendes, fészekillatú
Mába, ahol mindenki igazat
Beszél, szeme tiszta, nem kellenek
Fölösbe ment utazások, ahol a
Látványt elnyomja az idegesítő
Barom bamba arca***

Óvatosan, szépen, ahogy egyik
Nap a másik után elhalad az
Égen, egymás mellett ülve,
Kezet kulcsolva, vagy vágytól
Fűtve, egymáshoz simulva –
De jó is lenne***

Ami még nincs itt, az még sose
Biztos, de az álom alanyi jog,
El nem veheti irigy, vagy aki
Csak úgy – okoskodva
Belekotyog***

Csalódni csendben, egymagunk
Szabad, kitárni fényesre ablakot,
Szívet – s ha el kell mennie, nekünk
Menjen el, ne örüljön rajta senki,
Mégis odalett a vágyott csókok
Íze***

De talán már minden itt van,
Pusztán annyi esés után, csak
Meg kellene tanulni biztosan
Járni végre, szépen egyik
Lábat, a  másik után***


thao





Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...