2015. április 20., hétfő

Magányosan



Magányosan***


*** mint szép, karcsú lovak,
Vágtatunk a végtelenbe.
Nincs senkink, nem tartozunk
Máshoz, szépségünk nem
Gyújt kis parazsakat, vesztünk
Ugyanott van, mint a szép,
Karcsú lovak veszte –
A karcsú boka***
Ha eltörik, le kell lőni, mert
A nagy testet a karcsú semmi
Tartja.

A mi karcsú bokánk a lelkünk.
Ha valaki könyörtelenül végig
Gázol rajta, nem állunk fel többé.
Jöhet a szívlövés, nem életre
Képes többé ez a törékeny,
Sokszínű, ezerféle csoda.

A sérülés végleges, nem lehet
A megbántást többé visszavonni.
Csak a halálba lehet menekülni,
Saját külön békét kötni, mert a
Lét már más dimenzió, ahol
Nincs sérülés többé, s mindegy
A vékony boka***


thao





2015. április 19., vasárnap

Egyszer




Egyszer***


Egyszer mindenki sír
Egyszer mindenkinek fáj.

Elindulunk a remények útján,
Mindent át kellene ölelni,
Hinni, bízni, remélni,
Valakit szívből szeretni!
Nem lehet, nem engedik
A szellemek, nem engedi
Zárt szívünk, nem engedi
Magányunk, és félünk.

Egyszer mindenki sír
Egyszer mindenkinek fáj.

Elhagynak, bár nem érdemeltük.
Megbántanak, bár nagyon,
Mély sebekkel fáj.
De újra elindulunk a
Remények útján,
Azért is átölellek
Világ, bár sokszor

Mindenki sír,

Sokszor

Mindenkinek

fáj****



thao


(Nem dalszöveg.)






2015. április 17., péntek

Meleg, nyári szél





Meleg, nyári szél


Hirtelen jött, föl sem
Eszméltem, egyszerre
Nyár lett***
Még nem tart soká, tudom,
De ezt már nem vonhatja
Senki vissza, könnyebb a
Lányok blúza, s a fűben
Ezer meg ezer gyermekláncfű
Kandikál***
Lesz még hűvös, de jön a nyár.
A pufók muskátlik édes arca
Beleborzong a reggeli harmatba.
Már miden rügy kibújt,  s a
Tulipánfa tékozol, egyszer
Egy évben mindent kiont,
Aztán végig nyugta lesz,
Szegénynek***

Most, hogy így megterhelte
A millió virág, incselkedve
Szólít a lelke:- Te is szeretnél
Minden évbe’?***- aztán az
Incselkedést meggondolja,
Hisz mind a kettőnknek az
A sorsa, kivágásig virágzás,
Aztán legfeljebb kandalló
Parázs***

S egy hatalmas, selymes
Szirom engesztelésül az

Arcomra hull***

thao


2015. április 12., vasárnap

Mindenki valakié



Mindenki valakié***


*** de egyszer csak úgy lesz,
Hirtelen, hogy senki nem lesz
Senkié, s akkor meg kell egy
Pillanatra állni, fölmérni, és
Meg kell érteni, hogy már
Valóban senki nem lesz
Senkié***

Akkor kell magunkat kihúzni.
Egyenes hát és semmi keserű!
Magáért a létezés öröméért
Élni, s felfogni, mi minden volt,
S az mind milyen gyönyörű***

Táplálkozni az elmúlt csodákból.
Hisz újat be sem tudunk fogadni
Már, elfogyott a vágy, elfogyott
Az erő, mely új, harsány örömre
Sarkallna – de az ember erősen
Kiáll, és ki tudja mondani:
Ez nem kell már***

A szőke baba feje, tenyeremben
A selymes simogatás – nem érdekes,
Hogy már nem beszél velem, mert
A lelkében valami megszakadt***
Várom a napot, amikor összeforr,
S mosolya édesebb lesz, mint
Bármikor, valamikor***

Ha ez nem jön el, a rengeteg emlék
El nem vehető, csak ezek csillognak.
Minden mást szürke, puha porával
Betemet a könyörtelen
Idő***



thao



Ma már jó



           Ma már jó

Nincs hideg, s a napfény dől be
A zsalukon át. Ilyenkor tervek
Jönnek, sorban, mi mindent
Kellene végre az úton porzó
Kerekeimre bízni, s talán el is
Indulok már***

Virágot hozni, ki a kertbe,
Örülni az autónak, olyan
Szép lett – hisz élünk, s a
Világ miértünk nem áll le
Várni, pörög, pörög, ijesztő,
Ahogy szalad a sok nap, de
Versenyt futni vele már
Nincs erő***

Azt hiszem, amíg a szárnyas
Békétlenség csak kiűz, addig
Jó, addig van remény, hiszen
Ha ráhagyom, nem megy,
Nem lesz virág és lankad a
Kedv és lassan az öröm se
Kopogtat már***

Előre, cimborám! Szólok, csak
Úgy, magamnak, s meg is indul
A verkli, futhatok új örömet
Nézni, s a tettvágytól elszáll
A napba applikált, mazna, csend,
Sötét***




thao





Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...