2015. március 25., szerda

Madárdal





Madárdal


Teli torokból madár énekel.
Az aranyvessző egyre bátrabb.
A bokrán sárga csillagok, s a
Langyos meleg kézen simogat.
A gyep zöldje egyre harsogóbb,
Nem érdekel már senkit a hűs,
Goromba tél.

Mindenki egyszerre akar élni,
S elfelejtem, hogy nem vagyok
A régi, mert míg járok, nem
Látszik, hogy sok mozdulat csak
Kínos keservek árán sikerül.

Sajnos – azon akad meg a szemem,
Ismerősön és ismeretlenen, ki halt
Meg, és őszinte a gyászom, aki meg
Él, erős és fiatalos, annak oly szívből,
Önzetlenül örülök! Hisz ez kis diadal
Az elmúláson, mellyel most már dac,
Ahogy szembe szállok***

Én már a halottak élén búcsúzom.
Utoljára arcul vágott egy szörnyű
Szerelem. Csodálatos lehetett
Volna, de gyávaságom eldobta a
Porba, s most végül van mi után
Sírni, keservesen vissza – visszanézni,
Konstatálni, hogy elmúlt az idő.

Talán azért nem állom az óra
Ketyegését, mert monotóniája
Józanságra int. Még egy fiatal,
Csodás szerelem jó lett volna.
De a berögzött szokások, s az
Ára, mely kegyetlenül elém
Tornyosult és nem mertem
Megadni, bízni, hinni, mert
Ma már nem merek mindent
Odadobni, s szálló hajával
Rám kacag a múlt***



thao




Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...