2015. január 31., szombat

Lacrima





Lacrima


Lekicsinylendő játék,
Semmit érő ajándék volt
Csupán, mivel elindítottalak.
Nem bírom, hogyha baj van,
Én jót tettem és jót akartam.
Nem volt elég.
Mindent én se adhatok oda,
Hiszen rám az isten vigyáz,
Más nem, s tőle jött a sugallat:
Ne végezd ki magadat, itt a
Határ, több most nem jár, s
Én megfogadtam.
Hogy engem ezért elfeledtél,
S a múltak kútjába belelöktél,
Mint egy bosszantó, gyűrött
Levelet? Amennyire féltettelek
Téged, annyira nem érdekelt,
Mi lesz velem, ha bármi balul
Sikerül?


Azért olyan misztikus!
Amikor döntenem kell,
Az Úr némán mindig
Felel, s visszaránt, ha
Hív a mély***

Hidd el, nem bántalak, nem
Haragszom, s bár nagyon fáj,
Belátom, ez nem az én vonatom
Volt, ami veled indult és csak
Lecsüngő karommal állok az
Állomáson, integetni utánad
Nincs erőm. Voltál egy picit,
Az nagyon jó volt, de olyan
Hamar és balgán elmúlt***


Beteg szívem megőriz,
Mert nekem nem vagy
Lekicsinylendő játék,
Semmit érő ajándék,
Nekem egy percig
A mindenség voltál!
Segítsen az isten,
Minden dolgod
Sikerüljön,
Kerekedjen!


A szíved aljára
Tégy el,
Engem is***


thao





2015. január 25., vasárnap

Tamás




TAMÁS


Az Úr harmadnapra föltámadott, és igyekezett tanítványaihoz, mivel tudta, szellemi örökét rájuk kell hagynia. Ideje a földön lejárt, s ők magukra maradnak.

Megjelent köztük. Arca szép volt, kedves és nyugodt.
Sehol nem látszott rajta az elszenvedett kínzatások nyoma. Fehér lepelbe volt burkolózva, hófehér gyolcslepelbe, mely a haját, a fejét is beborította. Csak a derekán volt megkötve ruhája, olyan sodrott zsinórral, amit sokkal később a szerzetesek viseltek majd csuhájuk összefogására. A tanítványok mind körülvették és kérdéseikkel halmoztál el. Nem voltak képesek felfogni, hogy az összetört emberi test egészségesen, teljes ifjúi pompájában jelent meg előttük három, rövid nap után.
Tamás elhúzódott tőlük. Ezt Jézus azonnal észrevette.
Megszólította hát. – Tamás, te miért nem jössz hozzám? –
- Én Uram! Hogyan lehetséges az, hogy három rövid nap alatt te meggyógyultál, élsz és nem látok rajtad sérülést?
Nem tudom, mit higgyek? – Ha ember vagy, ezt nem élted volna túl! 
Ki vagy te? – kérdezte kétkedőn, bátortalanul megközelítve tanítóját. 
– Ne feledd, Tamás, az én Atyám soha nem hagy el engem! A megpróbáltatások idején sem. Még ha ez nem is látszik olykor. Ő vigyáz reám, Tamás.-
- Nem tudom elhinni, meg kell győződnöm erről, én Uram! – válaszolta Tamás. Akkor Jézus levette a gyolcs leplet felsőtestéről. Az oldalán mély seb tátongott. Már varasodott, de egy római katona nagyon mélyen beleszúrta dárdája hegyét. Nagy, komoly seb volt. Tamás kezét szelíden az oldalához vonta, és kérte, érintse meg a sebet.
Tamás megérintette, s érezvén a borzasztó seb nyomát, nagy és mély szeretet áradt szét a szívében tanítója iránt, akinek szavaiban, tetteiben soha nem volt oka kételkedni. Leborult előtte és kérte:- Bocsáss meg nekem, én Uram! – Jézus felemelte, megcsókolta és szavait mindenkihez intézve megszólalt. – Engem az én Atyám hív. Nem maradhatok veletek. Minden, amit tanítottam nektek, általatok fog eljutni az emberekhez, ha én már nem lehetek veletek. Menjetek hát, tiszta szívvel hirdessétek az igaz hitet, és ne kételkedjetek! –

A tanítványokat béke szállta meg, mélységes, lelki béke.
Először érezték, képesek lesznek rá, hogy híven teljesítsék Uruk akaratát.



thao



2015. január 20., kedd

Megtörténik***




Megtörténik***


*** holnap hajnalban megszületsz.
Velem egy egész világ változik meg.
Szép vagy, nincs is ilyen más***
Mennyi öröm, mennyi félelem,
De soha, soha csalódás.

Harmincegy évig velem voltál,
Aztán nem engedték tovább,
S hogy már tizenkettő óta
Odaát vagy a végtelenben,
Abba én bele is törődtem.

Illatodat őrzöm, szavaid
Velem maradtak, és egy
Év óta már a gyertyák se
Fontosak, s ha ez a beteg
Szív megáll, nálad, jól
Érzem, szelíd békéjére
Rátalál***

( 1972 - 2003 )



thao




Körbe futó ima




Körbe futó ima


Te lettél a kék madár,
Amely puha tenyeremből
*** végtelenbe szállt.
Megtartani merszem
Á, hogy is lett volna?
S ha szorosabban foglak***


Tudom, a végtelen nincs messze,
Ahol találkozni nagyon könnyű.
Minden szavad itt él a fejemben,
Átváltozni milyen szép is lenne,
S akkor nem dobolna:- már ez


Többé nem lehet***


thao







2015. január 11., vasárnap

JE SUIS***






Je suis***

Igen, vagyok. Kis, magyar író. Sokan szeretnek, van, aki nem – de nem is kötelező. Soha nem voltam gyáva. Megvetem, sőt GYŰLÖLÖM az erőszakot. Az igazamért mindig kiálltam. Olyankor legfeljebb el kellett hagynom az akkori állásomat. Volt hátország – mentem vissza gyereket nevelni. Aztán persze került újabb munkahely. Nem voltam összeférhetetlen, de az igazságtalanság miatt mindig szót emeltem. Ja:- és még valamit GYŰLÖLÖK:
A FEGYVEREKET!!!!!

A tömegmészárlás megdöbbentett, felháborított. Akik elkövették, nem is vehetők normális emberszámba. De – vannak. Nincs más a kezükben, csak a fanatizmus és a fegyver. Ha egy nép gyerekes anyát rá tud venni, hogy testén hatalmas mennyiségű robbanóanyaggal felszálljon tömött buszra, tudván, hogy a gyerekeit soha többé nem láthatja, mert rövidesen kis húscafatokká válva megszűnik emberi lénynek lenni. Ezzel ma számolni kell. Nem meghátrálni, nem bebújni a lyukba – de számolni kell a képtelenség jelenlétével. Én elhiszem, hogy az újságíró merésznek tartja magát, és azért is lerajzolja – amivel, pillanatnyilag nem sokra megy. Nem sokra megy, mert az értelmesebbje „vágja”, azonnal, mi a jelen helyzet. A barbár állatot pedig felhergeli. Itt jön az én kérdésem, mit ér el pár ostoba karikatúrával? Először megbecsült újságíró lesz a szakmában – aztán halott.

Mély meggyőződésem, hogy az eszközök megválogatása kellő intelligencia kérdése. Süket embert nem viszünk hangversenyre. Ostoba állat – embert nem piszkálunk, hanem fellépünk vele szemben, minden lehetséges eszközzel. Mondom LEHETSÉGES. Mert amikor kimegyünk az állatkertbe, nem azzal kezdjük, hogy az oroszlán bajuszát elkezdjük húzgálni. Nekünk IQ – ból jutott több, neki meg baromi erőből. Belőlünk nem marad egy falat sem, de az oroszlánt ezért nem fogják felvenni a Tudományos Akadémia levelező tagjai közé.A merénylőket az épelméjű hittársak ugyanúgy elítélik. Szégyen és gyalázatos, elmebeteg magatartás embertársunkat két rajzvonalért halomra gyilkolni. Borzadály, még a gondolat is. De, ha tisztába vagyunk vele, hogy ezzel a réteggel vigyázni kell. Direktbe provokálni értelmetlen. Nem érti, nem hallja meg a szándékot. Tanulatlan, hamis értékrend működik a fejében. Megéri ezért odadobni a kollégáink életét?Nincs értelme. Van sajtószabadság, még jó, hogy van, hál’ istennek! De a húrt feszíteni addig nem lehet, amíg a baromarcú elindul gyilkolni.


Végtelenül sajnálom az áldozatokat. Elítélek minden hasonló rémtettet. De a történelem folyamán, amióta ember létezik a földön, a legnagyobb cirkusz az „azért is megmutatom” – ból szokott származni. Kijelentésemet fenntartom:- nem vagyok gyáva, lukban rettegő senkiházi. Kiálltam az igazamért. De nem piszkálódtam ott, ahol még ez értelmetlen lett volna. Ki dönti el, mi értelmes, és mi az értelmetlen emberi magatartás? A józan, felkészült, kiművelt emberi elme. Vadállattal csak az állatóvodában játszunk. Eszembe jutnak a lefejezett vöröskeresztes segítők, akikkel a fogva tartók annyiszor eljátszották már a video üzenet felvételét, hogy észbe se kaptak, mikor a fejük hatalmas vérsugár kíséretében a sivatag homokjában landolt.  Hitem erős: - van egy határ. Akkor aztán nem kérdezni kell, hanem megszüntetni ezt az egész képtelenséget. Az pedig csak fegyverrel fog menni.
Rajzokkal, sajnos NEM.



Je suis thao

2015. január 7., szerda

Most***



Most***

*** hogy megnyugodtam,
Nagy, kék selyemkendőmet
A fejemre csavartam, úgy,
Ahogyan az olasz asszonyok
Húsvétkor, vagy gyász idején.
Kisimult az arcom, benne a te
Képedet hordom, s tudom,
Onnan már ki nem rakom,
Míg élek***

Azt is értem, hogy nem
Sikerülhetett, pedig de jó
Volt, én erre vártam, csak
Már ez kicsúszott időből,
Bizalomból, nem kötötte
Már ezt a szépséget az
Isten egybe***

De megnyugodtam, mert
Gonosz tehozzád én sose
Voltam. Kicsit segítettem,
Nagyot nem lehetett, ugye
Megérted? De illatod, szép,
Szálas magad, kedves szavad
Enyém marad és megérted
Egyszer, nem tehettem
Mást ezzel a csuda
Egésszel***

Várni foglak, míg élek,
Akkor is, ha pontosan
Tudom, hogy többé
Nem jössz***

De – én várlak***


thao







2015. január 2., péntek

A legjobb dolog***





A legjobb dolog ***


***az életemben, ami történhetett
Velem, az az, hogy te történtél
Nekem. Végig gondoltam minden
Örömem, s mégis eldöntöttem,
Te voltál az nekem***

A dolog kedves pikantériája,  hogy
Látni szemtől szembe, sose láttalak.
De beszéltünk és sok – sok képet
Küldtünk, s a gép majd leégett,
Annyira örültünk, s megígérted,
Eljössz.

Nem voltál szabad, s ígéreted csak
Be nem váltott ajándék cetli maradt.
Megértettem és nem beszéltünk többet.
Töröltem a címed, s a nagy sokára
Ide ért zokogó levél bevallotta:
A minden voltam, de ez annyit
Mégsem ér. Mindenbe belerúgni.
Megértettelek.

Sokszor felidézem a pirkadatig tartó
Beszélgetéseket. Mindenről meséltem,
Amit én szeretek – s neked valahogyan
Még nem jutott el, pont az az üzenet.
Hálás voltál érte, beteg is lettél, nagyon.
Magas lázzal, kiszáradt ajkakkal, lefogyva,
Összeszorított fogakkal mondtál saját
Magadnak nemet.

Nekem nem fájt, csak a jobbik oldalát
Néztem – kaptam egy csodás valamit,
Ami tényleg az enyém, egészen, s bár
Elmosódott már rég a nagy láz, hogyha
Arra az időre gondolok – megköszönöm
A csodás technikának, hogy nekem
Elhozott***


thao







Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...