2014. augusztus 31., vasárnap

Egyszer úgy lenne jó***



Egyszer úgy lenne jó***


*** hogy nem most volna.
Vagy csak nem akarnád
Látni, hogy a tegnap régen
Nem ma***
Csillogna a szemed és nem
Számolni tanulnál, hanem
Magadhoz ölelnél, szorosan
Karolnál és hosszú tirádával
Kifejtenéd, te is tudod, nem
Vagyok hozzád való, nem tudod
Meddig és miért érvényes
A szó**
Megkérnél – csak most, csak
Ez egyszer szeresselek téged.
Aztán megint és megint, ha
Ez az egy jó lett***
Nem ígérnél és nem várnál
Ilyesmit tőlem se, csak ölbe
Kapnál, s vinnél, míg bírnál,
Mindörökre***
De legalább is egy szobáig,
A szobában egy kényelmes,
Nagy ágyig – és én tudom,
Te szeretnéd, amit látnál.
Nem bánnád meg soha, hogy
Oly sokat hurcoltál***


Hiszen mégis tudsz számolni.
Tudod, hogy meghalok. Ami
Belőlem marad – a rohanás,
A nagy ágy, a fulladt szerelem
Veled, s az, hogy amire egy
Nyavalyás életen át vártam,
Bekövetkezhetett***


Ha tudnád azt, milyen szépen
Szeretlek téged, meghatódnál,
Egy ilyen lehetőséget ki soha
Nem hagynál, és szeretnénk,
Mert a végtelen nagyon is
Véges***

Kapj fel, drága, mert félek,
Késő lesz***



thao




2014. augusztus 24., vasárnap

Őszi előzetes



Őszi előzetes


Giovanni Marradit hallgatom,
Mint az ő billentyűi a zongorán,
Az eső úgy kopog az ablakon***
Még nincs mindennek vége,
Még jöhet egy – két szép napunk.
Kiülünk a kertbe, szemben az
Erdővel, és a csenddel együtt
Hallgatunk***
A bohókás, rózsaszínű ernyő már
Nem a nap ellen véd, inkább
Keretbe foglalja a két széket,
A helyes kerek asztalt – a kerti
Bútort, szemben a sziklakerttel,
Az asztal mellett meg jó baráttal,
Testvérrel, kellemes poharakkal
Élvezzük, ami langyos meleg
Körülfonja még a testünket,
Kedvesen***
Elment még egy nyár, nem vártam
Tőle semmit, mégis hozott, sokat is.
Többet, mint gondoltam volna,
Főleg a nyugalmat, a szépséget,
A biztonságot, mely az életemet
Immár betakarja***
Vesztettünk szívünknek kedveseket.
A halál nem válogat, ősz, vagy nyár.
Könnyeink belehullottak a csillagos
Éjszakába, hiszen az ember más előtt
Sose sír. Elbúcsúztattuk, de feledni
Nem fogjuk azokat, akik hirtelen
Magunkra hagytak***

Aztán, csendesen mi is elmegyünk,
Azt, hogy itt voltunk, mint hulló
Levél – betakarja az emlékező,
Csendes feledés***



thao



2014. augusztus 13., szerda

ROBIN WILLIAMS





                                   ROBIN WILLIAMS

                                           1951  -    2014


Szóval, itt hagytál minket. Ragyogó humorod, emberséged, csodálatos alakításaid nélkül.

Magányos voltál – már gyerekként. És – aki magányos, az viszi magával, egy életen át. Szeretted az embereket. Christopher Reevet – sajnálatos lovas balesete után mindig látogattad. Bár ő többé nem tudott megmozdulni (elszakadt a gerincvelő és lebénult) – 2004- ben bekövetkezett haláláig te ott voltál, mókáztál, játszottál neki. Érezze, hogy nincs minden veszve.

Sok haláleset volt a családodban, baráti körödben. Bármennyire ragyogtál, bármennyire értékeltek, szerettek, hullottak öledbe a díjak, csak a mámorban leltél vigasztalást.
Három házasságodból kettő elromlott. De született három csodás gyereked. Zelda ezt üzente neked a „Kis herceg”- ből:

„De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak... (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!”


A harmadik feleség már tudott veled bánni. Nem érhettük meg, hogy az együtt töltött négy év folytatódott volna – e, ha nem halsz meg. 
Még csak 63 éves voltál.

Én nem csodálom, hogy abban a nagy darálóban kell a mámor.
Csak a véget nem értem. Azt – Robin – azt miért kellett???
Szívünkbe zártunk, ÖRÖKRE.
AMIT ÉN TŐLED A LEGJOBBAN SZERETTEM:

„Jó reggelt Vietnam”
„Holt költők társasága”
„Good Will Hunting”
„Ms. Doubtfire”
„A 200 éves ember”
„Patch  Adams”
„A halászkirály legendája”


Mindenben óriási voltál – csak ezek az én szívem kincsei.
Megértem a mámor iránti vágyadat is. Jó ellazulni. Csak –jön a másnaposság, a mókuskerék.
Azt hiszem – ezért adtad fel.
Minden földi elismerést megkaptál.
Odafönt – vagy valahol, ahol ti vagytok, én úgy érzem, béke van.
Nyugodj meg végre, csodás, nagyszerű, köpcös, mosolygós óriás.

Mi tovább szeretünk.

thao








(Tartozom a befejezéshez egy ténnyel, amit elhallgatni nem lehet. Hollywood, az álomgyár, színészeit dúsgazdaggá tudja tenni, ha "bejön" a film. A  jegyeladásokból a művész is nagyot kaszálhat. Sandra Bullock sikeres, fiatal. Igaz, magányosan él, örökbe fogadott kisfiával, de anyagilag "észnél van" -és volt mindig. Patrick Duffy, valamint Jeff Bridges egyszer nősültek. Szépen élnek - emiatt jól is.
Ha belevesszük a kemény adózási rendszert, már lejön egy nagy adag pénz.A legforróbb lávakő:- a nősülés!!! Azt egymás után többször ott bizony nem szabad! Az "asszonytartás" intézményét soha nem fogom megérteni.
Robin Williamsnak az utóbbi időben anyagilag nem futott a szekér. Első asszony után, második asszony után (aki a filipino dadájuk volt) - keményen fizette az asszonytartást.
Birtokát nem tudta fenntartani - de eladnia sem sikerült.

Az alkoholos ember hol keresi a vigasztalást? Tudjuk. Így tiszta fej nem létezik, csak depresszió és kétségbeesés.)

Könnyű kívülről okosnak lenni. 
Nagyon nagyot veszítettünk!

(Minden nap kiderül valami!!! Felesége nyilvánosságra hozta az eddig mélyen titkolt tényt - Robin Williams -t a Parkinson kór is megtámadta. Erről azonban nem akarta, hogy bárki is
tudomást szerezzen. Egyre több baj, egyre halmozódott!!!!
Nincs min csodálkozni - a nagy nevettető ezt a világot a visszatérés szándéka nélkül, tudatosan elhagyta. Megértem.)

Béke veled, nagy mágus!!!!!

2014. augusztus 7., csütörtök

Este



Este


Hirtelen hűlt le, a tomboló
Nappali forróság után.
A sűrű lombok hajlongtak
A szélben, kellemesen
Borzongatta őket a tisztító
Fuvallat.
Késő volt már, s aludni akartam.

Egy makacs tücsök nem hagyta
Abba a monoton, ciripelő melódiát.
Elgondolkodtam hát, s aztán az
Álom váratlan tarkart be, mint
Egy kedves, féltő jó barát.

Amíg eljött az álom, gondolkodtam.
Legfőképp azon, hogy a korral mit,
Kit veszítünk, mennyi marad meg
Az élhető élethez, hasznosnak lenni
Így hát hogyan lehetünk?

Furcsán nyugtatott meg, milyen jól
Oldottam meg a jeges vihar utáni
Takarítást. Kertemet rendbe tettem.
Levágtam a menthetetlen virágok
Szirmát, s a sallangokra tépett ernyőt
Pillanatok alatt tüntettem el az utcai
Konténerbe betéve – örültem, épp
Belefért, nem csúfítottam el a tiszta
Utcát.

Ettől elégedett lettem, be is takart
Az álom, előtte még arra gondoltam,
Ez ügyes volt! Amíg ilyesmit megoldok,
Nem vagyok tehetetlen, s én már oly
Régen megérdemeltem, hogy nyugalmam
Legyen, belső, saját ritmusom, beosztásom.

Ami elmúlt, persze fáj, de a korra
Koncentrálunk, nem a lehetetlen
Vágyban tanyázunk. Azt érjük el,
Mi valóban elérhető. Ez még csak
Érdemelt nyugalom, nem a végleges,
Visszavonhatatlan
Temető***




thao


Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...