2014. január 22., szerda

Meséld






Meséld, hogy morog a tenger,
Meséld, hogy hallgat a parti homokban
Két szerelmes ember, hidd el, neked
Én ugyanúgy elhiszem, hidd el tőled
Minden igaz, hangoddal, ahogy szólsz,
Meglátogat a végtelen***



thao


Hommage a’ Jean Francois Maurice

Albertini családnévvel született. 1941 - ben.1996-ban hunyt el. 49 éves volt. Minden egyes "elmorgott" szerelmi vallomása szíven hasít. Aki megálmodta, ilyen fiatalon - és ilyen régen elhagyott minket.

Első hatalmas slágere. " 28 fok árnyékban ".
Emlékezünk rád.







2014. január 19., vasárnap

A világ




A világ…


…kicsit a fejére állt.
Tavasz a télben, mogyoró
Barkája száll a szélben és
Aki érzékeny rá, már csupa
Könny – de ki bánja?
A kárvallott maga sem adná
A furcsa tavaszi telet és a
Pirosló kerti epret mindenki
Szájtátva csodálja!

Jaj, csak ne legyen ebből
Harag, dühös szelek, kemény
Fagyok most ne keljenek
Birokra az ajándék kis jóval.
Pici gyerek apja nyakában,
Kicsi kabátban, a Pilisben
Sétálgat, nem tudja mi a
Szabályos, csak érzi, hogy
Ez most nagyon, de nagyon
Jóóóóóóóó!

A köd még itt- ott fogat
Mutogat, de a nap újra és
Újra győz megint.
Hadd legyen egy kis ajándék,
Most, ez egyszer, földiek óhaja,
S az égiek szándéka
Szerint***



thao




Átléptük a kilencezret






Átléptük a kilencezret


2012 augusztusában, nagy nyomás alól már jó két hónapja felszabadulva (mintha víz alá kényszerített fejemet hirtelen fölengedték volna) – belekezdtem, hogy tíz év munkáját új köntösbe öltöztessem. 2014. 01.19.-én látom, hogy az olvasottság túlhaladta a kilencezret.

Ezt meg kell ünnepelni – gondoltam – és új otthonomban és új életemben nekifogtam ennek az emlékező cikknek. Mostanában nem késztet rohangálásra a múzsa. A rengeteg dolog, az elmúlt évek nehézségei most visszaütnek. Fizikailag kifejezetten gyenge vagyok. Ha így teljesítek a szorongatott időkben – bizony – nem sokra haladok. Segítség nem volt. Azt hittem, mindent kibírok.
Csakhogy – a fagyi visszanyal. Már amikor az otthonomat újítottuk fel (hiszen ez a véglegesség igényével készült, innen már csak a temető jön), már akkor látszott, mekkora összefogás kell. Nagyon sok segítséget kaptam. Most készen van minden, de a gondolatok csak ritkán találnak meg. Ennek oka lehet az állandó fizikai fájdalom. Valószínűleg a túlhajszoltság miatt történt, de az utolsó fél évben négyszer estem teljes testsúlyommal az egyik térdemre. Mindig ugyanarra. Látta orvos. Adott rá három injekciót (sportolók, táncosok kapják).Nem segít. 

Most az impulzusok a látványból merítődnek.Sok filmet nézek. Nagyon hasznos ténykedés. Később biztosan tudok majd belőlük temérdek hasznosat beleépíteni a dolgaimba.Most még nem sietek. Megírtam már, hogy időt kérek. Így is látom, hogy a világ minden sarkából fölkeresik a lapot. Szemezgetnek. Hozzászoktak. Kínától USA – ig, Orosz Föderációtól Kanadán át egész Európa, sőt Panama is ott van a szerkesztői felületen, amit csak én látok.

Megköszönve a kilencezer olvasás túlhaladását – csak ígérni tudom, hogy kimegy belőlem ez a mérhetetlen fáradt maznaság.
A régi idők hatalmas tempója nem fog visszatérni, azt már érzem, de egy kiegyensúlyozott tempóban talán tudok majd egyenletesen teljesíteni. Most csak köszönetet szeretnék mondani a megtisztelő érdeklődésért – mindenkinek, aki a földkerekségen figyelemre méltatott.




thao











2014. január 11., szombat

Köd






Köd


Ráült a házakra, a házak közti
Kertekre, a mérleghintára, mely
Féloldalasan, félszegen várja az
Egyensúlyt. Hiába. Nem ül senki
A másik oldalára. Így félszegen,
Ferdén áll – s talán álmodik.
Álmodik meleget, sok gyereket,
Napot, mely mindent beragyog.
Akkor mozgásba lendül minden.
Megtelnek a sétautak, a padok,
A játszóterek, barátságosak a
Kitárt ablakok…

Messze még, s nem is hisszük,
Egyszer csak itt lesz és oly
Könnyen felejtjük a barátságtalan
Telet. De most még semmit nem
Tehetünk, cipeljük a bundát, és
Nézzük a távoli, szúrós kis pontot,
Amit a park lámpája döf a sötétbe.
Erőlködik és üzen. Fényt akar adni,
S üzeni, lesz még tiszta, meleg, sárga
A fénye. Nem maradunk örökké
Reménytelenül a ködös
Sötétbe…




thao



2014. január 6., hétfő

Imádom a meleget***




Imádom a meleget és a napot



Idén a január elkényeztetett minket. Nem kell kiabálni, hogy fölmelegedés és dögvész! 1969 - ben született fiamnak legalább 5 évig nem tudtam megmutatni, mi az a hó!

Volt tehát már ilyen. S mikor az amúgy is csodás konyhámba szőnyeget kerestem (s találtam is, szinte fillérekért – ragyogó minőséget), boldog voltam, hogy a könnyű, fekete bunda majdhogy rám nem égett. A nagy, könnyű selyemsálat még ki tudtam tekerni a nyakamból – de kabát nélkül nem mertem volna mászkálni. A parkolóban régi jó barátba ütköztem. 46 éve az – csak már rég nem az enyém, hanem a hadat viselő ellenfélé.
Én nem háborúzom. Tisztességgel elbeszélgetett velem. Fájó pontját messze elkerültem. Tudom, hiteles forrásból, hogy mióta a felesége nyugdíjba ment, száz kiló lett és iszik. Felkelni csak akkor hajlandó, ha nincs otthon pia. Házasságukat visszanézve: - két össze NEM  illő ember katasztrofális torzója az egész történet. Az asszony mindig is tehetetlen volt, a pasas meg magánéleti gyáva, aki minden alkalmat kihasznált, de, soha nem mert elválni. Második kudarcát nem viselte volna el. Így aztán volt ő a társaság viccmestere, poén gyárosa és egyike a legtehetségesebbeknek.
Ilyenkor veregetem meg a vállam. Amit én átéltem – azzal ezek a kis problémák – amiket ő átélt – köszönő viszonyban sincsenek. Én tartom magam és megpróbálom az életemet összhangra csomózni. Van napirendem – ami csak úgy alakult.
Van egy álomszép lakásom, ahonnan ki akarok halni. (Még nem holnap.) Éppen ma este tűnődtem el, mi lenne, ha akadna egy – röhejesen hangzik – udvarló, aki elvinne ide, vagy oda***
Ne vigyen sehová. Nem fér bele. Várnak a kis tárcák, a versek, a recenziók, amikor békében írni tudok. Vár a nagyváros, ahová autóval bekukkantok, mikor nagyon szükséges – hogy aztán itthon végre kifújhassam magamat.

Hálás vagyok a fél tizenegy után előbújó napért és ostobán remélem, hogy az idén nem szakad ki az égi dunna. Azt hiszem, most egy kicsit egészen szeretek élni***

thao








Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...