2013. december 26., csütörtök

Gyere el





Gyere el…


… vendégségbe hozzám, meglátod,
Mással nem is hívhatnálak, váram
Erős és kicsi, egy emberes, nem
Lenne ott hosszan jó neked.

Megcsodálnád a harmóniát, a
Tárgyak összhangját és éreznéd,
Mennyire kettőnek nem elég.
Elfogadnád, mit főznék neked,
Vágyva rám nézne a szemed,
Aztán lesütnéd, mert ide nem való,
Megéreznéd.

Élek a kedves társasággal, kikkel
Oly sok jót megpróbálván, őket
Szívembe befogadván, mesterséges
Családommá fogadtam – már régen,
Mert őket értem, nem kell meglepetés
Többé, szeretet kell, mely nélkül felőröl
Az életem, de megkapom, s így jó az
Egyenlegem – jobb, ha nem is jössz el
Hozzám. A nyugalmamat már úgyse
Adnám.



thao



A galamb papné





A galamb papné

(filmadaptáció)

Azzal kell kezdenem – nem szeretem az adaptációkat. Azaz – pontosítanom kell. Amit nem olvastam, nem ismerem, lett légyen magyar, vagy külföldi író – az nem bosszant, mert az eredeti alkotással nincs módomban összehasonlítani. Azt viszont, ami már gyermekkortól a szívbe vésődött, ott dühítő tud lenni a „dramaturgiai okból” szerte széjjelváltoztatott mű.

Ez mindennél igazabb Móricz Zsigmond munkásságára. Ő földim, vérem, azt a nyelvet beszéli, amit én is megtanultam gyerekként. Páratlan géniusz – és olyan az írásművészetének folyamata, hogy eleve dramaturgiailag feldolgozásra kész.
Nincs szükség módosításra. A Janka időszak legzivatarosabb időszakában készült „Pillangó” Debrecenben íródott. Kiskabátban rohant Móricz a vonathoz, mert már dúlt a háború Mária miatt. Megérkezvén, a szállodában vetette papírra a Pillangót. Esztergályos Károly a hetvenes években remeket faragott belőle.
A 2010 – es években készült film árnyéka sem lehet az előbbinek.  Az a rendező, aki az arisztokratikusan finom Reviczky Gábornak kalapot nyom a fejébe – legyél parasztember – az még soha nem látta közelről ezt a világot. Távolról se igen. (Ma újra láttam ezt a 2012- ben készült "Pillangó"-t. Picit rehabilitáltam.)

Jelen recenzió tárgya ”A galamb papné”. Édes, bájos, fiatal házasokról szóló gyöngyszem ez a kisregény. Az összeszokás, a társadalmi különbségek (századforduló után vagyunk, akkor ennek a jelentősége óriási volt), a falu mérvadó véleménye, ami a papválasztást – és az ő választását szemmel tartja. Rengeteg szálon, okos szálon fut ez a kis remekmű. Mosolyos szemsarokkal nézi az író (most is előttem van csodás, beszédes vonásainak képe) – a két vívódó, fiatal házas sok- sok buktatóval és millió szerelemmel kibélelt első hónapjait.Ez jó adaptáció. Szereplőválasztása majdnem kifogástalan.
Móricznál azonban nem véletlen a szőke, habos – babos, 18 éves, pesti úrilány, Zádory Ica megjelenítése. Itt a filmben is bájos, kedves a kis barna főhősnő – de sehol, semmi légies, ami a legtöbb csodálatot és legtöbb ellenérzést kiváltja a nagy, komoly, református pap férjből Pap Énókból. Zádory Icát Pestről öltöztetik. Emiatt imádja a falu – milyen éteri szépet kaptak nagyra tartott és szeretett papjuknak. A filmbeli kislány ezt nem tudta hozni.
A férj alakja Pindroch Csaba személyében majdnem jó választás.
Csak ez az ember tekintélyt parancsoló és kemény. Nincsenek benne azok a tisztelni való maflaságok, amikkel Pap Énók a házassága előtt élte az édesanyja mellett a falusi pap életét. Pindroch Csabáról lehetetlen feltételezni, hogy házassága előtt egy asszonyt csókolt meg – az édesanyját.
Szereposztási találat az életbe belecsömörlött, fiatal földbirtokos, iskolatárs és jó barát, Thorsa Ábris. Szarvas Attila végre telitalálat. A nagyon élő, eltanácsolt katonatiszt, aki a birtokra csak mogorva, idős édesapjához jön a rideg házba. Szót alig váltanak.  Felüdülés, megváltás a néhány feledhetetlen óra, amit a fiataloknál tölt. De a begyakorlott sztereotípia győz ismét.
Bár semmi rosszat nem akar, egy félmondattal udvarolni kezd a fiatalasszonynak. Elrontva ezzel a kedélyes, tiszta hangulatot, a jó érzést, hogy annyi liezon után végre tiszta, emberi viszonylatok közé kerülve megbecsülheti magát. Egyetlen becsületes dolgot cselekedhet – búcsú nélkül utazik el.
Ica asszony nagyszerű traktát remekel az egybegyűlt papságnak, ezzel ura egyházmegyei aljegyzői kinevezését megalapozva.

S a sok ellentmondás, a sok vita, az elvágyódás és a fészek építésének fura párhuzama értelmet nyer a bejelentésben: - Gyerekem lesz! – megkoronáztatik tehát a választás. A gáti pap jól választott. A galamb papné pedig erkölcsi magaslaton, szépségben, nyájasságban lesz a falu és az egyházközség ékszere, szeretett, megbecsült, fiatal, ragyogó és méltó papnéja.

Móricz a Janka korszakban alkotta nagyepikájának legjavát. Feltétel nélkül imádom a munkásságát – de novellái, kisregényei számomra az olvasó gyöngyszemei. Ha szabad összehasonlítással élni, Maupassant gyöngy novelláiban van ez a fajta életismeret, emberszeretet, egészséges látásmód, írói bravúr, istentől megáldott tehetség és adottság. Nem hasonlítható, de azonos tőről fakad mind. Tanítani kellene, mindet. Mélyen belehatolva az ábrázolás zsenialitásába, a szinte megélt szavak sorába, a tehetség kútfejébe merülve. Az egyetemi oktatás rendkívül fals és jó néhány helyen teljességgel haszontalan. Az fent említett közelítést nem szeretik a tanárok. Értelmetlenül sok tudományos istencsudáját tömnek a hallgató fejébe, amit pályája során nem tud felhasználni (kivétel egy  két tudományos kutató.) A tanár embernek az élhető életet kellene megtanítani, hogy azt adhassa tovább magára hagyott fiatalságunknak.




thao




2013. december 23., hétfő

Összegyúrtalak





Összegyúrtalak…


   … sok kedves alakból.
Oly tökéletes lettél, el se
Hittelek. Megrettenve arra
Gondoltam – így mit is tennék
Veled? Egyre élesebbek lennének
Az én hibáim és hogy jönnek ők
A tökélyhez?

Aztán jöttem rá, álom vagy, én
Kreáltalak, hajnali deres ágból,
Harmatcseppből, ragyogó napból,
Egy fájó könnyből, várakozó, teli
Szívből…
Elfáradtam, mint szobrász, ki
Naphosszat a követ vájja.

Rájöttem, nem is akarnálak,
Mert én már nem tudok veled
Rohanni a napba. Lelkesedni
Csak mértékkel, s a teli
Nevetés is régen oda.
Félszeg, féloldalas mosoly,
Amire még talán futja.

Maradj ott az álmok vásznán.
Hasonlíts arra, kit annyira
Imádtam, bár látni nem láttam
Soha, őt nagyon vártam és oly
Könnyen tagadott meg – csuda!
Ilyenkor a sok siker ködbe foszlik.

Csak az az egy áll ki, mint szög a
Deszkából – nem kaptad meg.
Látod, ez jobban fog fájni,mint
A sok öröm, amit elfelejtesz,
Hűtlenül, könnyen.
Mintha egy se, sose,
Meg se történt
Volna. 





thao



2013. december 22., vasárnap

Tárt szívvel




Tárt szívvel várjuk jöttödet



Édes gyermek, kit már akkor is
Kardok vártak. Katonák kutattak
Utánad, de mégis eljöttél közénk.
Fény mutatta merre jársz, bárány
Melegített, mosolygó, szép kis
Anyád teje táplált téged.

Mindenki megszeppent egy percre,
Ki hírül vette, eljöttél és jól vagy.
Egy percre szép és jó lett a világ.
Egy percre szép és biztos lett a
Holnap.

Erről szól a karácsony éjszakája.
Szívünkben ne legyen más, csak
Bizakodó derű. Csak arra gondolj,
Szeretünk téged és nézd el, hogy
Az édes néha biz nagyon keserű.

Veled járni az élet buktatóját
Biztonságos. Mélységes öröm.
Áldott gyermek legalább ezen
Az estén aludj békésen!

Hidd, hogy értékes jó szó, igazság,
Szeretet, békesség, melegség,
Öröm.



thao



Világra jöttél





Világra jöttél…


Mert eldöntötted, jobbítani kell
Ezen a káoszon. Belebuktál.
Hisz ennyi szennyen szent lábad
Sem diadalmaskodhatott…
Csak hágtad a szeméthegyeket,
Csak gyűrted le a szűkszemű
Kapzsiságot, kenyeret adtál és
Szép emberi szót, közénk loptad
A vidámságot. Emeltél, hol esni
Láttál, mosolyt csaltál, hol sok
Volt a ború – aztán elfáradtál,
Hagytad, hadd folyjék a leges
Legmélyebb szégyen, majd
Hófehéren hazádba
Visszatértél.

Szeretlek téged, bensőséges.
Mély szeretettel. Minden
Bánatod szívemen sajog.

Mellettem álltál, a kezem fogtad,
Soha nem engedtél egyedül útra.
Ha megpihentem, te is kifújtad
Magad.

Most még a babát ünnepeljük.
Édesanyja biztos melegében,
Az állatok hű szeretetében.
Még kezded a 33 évet.
Pásztorok közé húzódva
Csodállak, óvón szeretlek,
Hisz anya vagyok.

Nagyon jó, hogy eljöttél hozzánk!
Szép égi ajándék, biztos remény.
És hiszem, nem haltál egy
Időre hiába, jóságod élő,
Nyílegyenes ösvény,
Mely csakis a bizonyos
Igazság felé vezet!



thao



2013. december 19., csütörtök

Jézus ott születik meg




Jézus ott születik meg – ahol kell



Első világháborút írunk, múlt század. Vége felé jár már az őrület. A birtok ifjú, hatalmas termetű ura is hazatért. Épségben. Az éjféli misére igyekszik vele és kicsiny feleségével a felcsengettyűzött szán. Köszönetet mondani, hogy a jó ember épen megtért az értelmetlen öldöklésből.

A szánon vidáman csilingelnek a lovakra aggatott csengettyűk.
Ez nem fölös parádé – óvatosság. Havon nem hallatszik a jármű érkezése. Iszonyú baleset történhetne, ha a pergők nem adnák hírül idejekorán: - Vigyázat, itt jármű érkezik! -  A nagy ember mellett, prémekbe bagyulálva, ott ül korán fonnyadásnak indult, kedves, kicsi asszonya is. Nem az ura okolható, hogy ily korán száradásnak indult a bájos teremtés. Jó ideig próbálkoztak, amikor kedves, öreg orvosuk ki merte mondani – ne várják az áldást! Ez a frigy gyermektelenül fog maradni. A férj – bár bánta – kevésbé vette tragikusan, de az asszony arcáról bizony lelopták a pírt és amúgy is kicsiny termete sorvadásnak indult.
Hiába urától a szép szó:- Elveszejted magadat, lelkem! Pedig nekem annyira szükségem van kedves személyedre! – mindhiába. Hervatag mosollyal fogyatkozott a csepp asszony, akit pedig jó férje mindenek fölött szeretett. Nem kerülték egymást, a szívbéli szeretet is megmaradt a réginek, csak amikor a hervadó arcot a férj meglátta – száz tőr hasogatta a szívét.
Ilyen nehéz teherrel érkeztek meg a falu templomába. Hálát adni az úrnak. Az egész falu ott volt. Érkezésükkor kettéváltak, hogy utat engedjenek a kedves párnak. Tisztelet és szeretet övezte őket. Birtokukon véletlenül sem talált senki nélkülözőt.Mindent eligazítottak, hogy a szükség tanyát ne verhessen náluk. Láthatatlan kezek gondoskodtak arról, hogy éhes, fázó ember soha ne létezhessen a jól termő birtokon.

A templomba menet az úr előre ment – így kellett lenni. A prémekből kicsomagolt, sápadt kis asszony szeretettel követte.Egyszer csak mit lát! A sok, alma piros, egészséges gyerekarc között két sápadt, nagy könnyeket hullató, didergő két kislány állt, fehér arccal. (Mivel mindenkivel közvetlen volt a jó asszony, a legközelebb állót kérdezte – ezekkel mi történt, az isten szerelmére?) – Tegnap temettük az anyjukat. Ma még tán ételt se láttak. Az apjukat a háború levágta. Így vannak.
Urának utána szólni a szent helyen nem lehetett. Gyorsan határozott tehát. A kisjézus ezt biztosan ugyan így tenné, felnyalábolta a két apróságot és a szent eseménynek hátat fordítva vette az irányt hazafelé. A meleg prémek alatt is szorosan ölelte a két vacogót. A kocsis hajtott, mert parancsba adta, hogy itt hamar haza kell érni. Meleg fürdő, szép, meleg ruhácska (hisz a sokévi várakozás alatt felgyülemlett a hatalmas házban minden.) Aztán bőséges vacsora és habfehér ágy várta a két kis árvát. – Ne féljetek! Soha többé nem hagylak titeket magatokra, susogta nekik. Mesére nem tellett, mert a két, agyonfáradt lélek szinte azonnal álomba zuhant.
Az úr elébb kicsit nehezményezte, hogy a poros álláson maradt.
Amint hazaérve meglátta azonban asszonya kikerekedett, kipirult orcáját – feledve mindent, ölelte át. Óvatosan megnézte a két kis jövevényt is. – Soha ne feledd, kedves, amit most mondok! Mindegy, hogy milyen az út, de az Isten hatalmas.  Ha adni akar, adni is fog. Íme – nem leszel már ki nem virágzott szőlővessző. Termékeny lett a te szereteted, kivirágzott titkos kívánságod. Nagyon örülök, hogy így látogatott meg minket az isten. Légy neki hálás. Én is az vagyok, nagyon, mert visszakaptam egész magad és még gyermekeink is lettek!

Nagyon boldog család lett négyükből. Atyjuk arra sarkallta őket, hogy ne kiszolgáltatott bábként nevelkedjenek, hanem otthon legyenek a tudományokban is. A szülők magas kort értek meg, lányaik folyamatos szeretetétől övezve. Mikor az idősebb a Magyar Tudományos Akadémián székfoglalóját tartotta (melyre még a szülők is el tudtak menni), így kezdte az értekezést:

"Mély hála tölti el szívemet szüleink iránt, akik kitárták nekünk a világot húgommal, és mindig a haladás útjára terelgettek bennünket." – Értekezése hatalmas siker volt. Szüleik keble dagadt a büszkeségtől.

Isten nem adott szokványos módon. Adott hát másként, lettek így egymás örömére gyámolítói, örömhozói egymásnak, szülő és gyermek. Az elhunyt, vérszerinti szülők sírját – ahol az apának csak a neve szerepelt, hisz a harctérről sose tudták visszahozatni – évente egyszer bőséges virágerdővel borították. Ilyenkor kicsinyke, új anyjuk mindig elkísérte őket. Ki nem hagyta volna.


Mély hálát érzett az eltávozott iránt, aki halálával neki is elküldte a megváltás édes örömét.





thao





2013. december 18., szerda

Verseket most***




Verseket most…

…magamnak írok, nem számít
Csak a jelen, a való. Most élnem
Könnyebb, nem jön a hajnali, ázott
Rettegés – ez olyan végtelenül megnyugtató.

Most senkit nem érdekel, veszek – e valamit,
Ezért a vásárlás is izgalmas öröm. Nem kérdi
Senki – ez vagy az most lesz-e, ezért megkérdem
Saját örömöm. Mert egyedül lenni, élni az érdem
Érezhető ízét, esküszöm, nagyon jó ez is.

Tudom, messze édes véreim – bár gondolatban
Velük vagyok – ők is ugyanígy teszik. Szép az
Ünnep, ha ünnepre csináljuk, az öröm a másé,
Vagy magunk örülünk. A szeretet, mi kísér
Mindörökre. S – hogy vagytok nekem, ezt
Szívből köszönöm.

(Anya karácsonyi üzenete)



thao



2013. december 17., kedd

Szinek még vannak




Szinek még vannak…


… az erdő a lombját még
Most sem veszítette el.
Halálos csönd, béke, ahogy
Kinézek a nagy ablakon,
A kertbe.

Karácsony lenne. Már milyen
Rég nem várom, csak tudomásul
Veszem. Elfogyott az erőm, 
Megnőtt minden gyerekem – és
Messze vannak – elérhetetlen
Távol. Fiam szíve idehúz, szól
Rám, de fogja az otthon, amit
Már ő teremtett, s ez így van jól.

Röpke magamat látom szállni
A millió teendő között – hol van
Már a tünde asszony, a régi tél,
Az arany nyár. Megfáradtam,
Már nem tudok másként élni,
Csak így, lassú dolgosan, halk
Csendesen. Nem zavarnak holmi
Kívánságok, vágyak, ha jól vagyok,
Már tiszta kegyelem.

Csak a biztonságom fontos, meg
Az édes mosolyú „öreg” gyerekem,
Akinek hangját hallva visszatér a
Régmúlt, értelmet kap szív és érzelem.

De le tudunk lassulni, istenem!
A régi énünk, mint repedt tükör,
Egy ódon fiók alján – szépen
Elpihen.



thao





2013. december 14., szombat

SILENT NIGHT







Silent Night




Amikor úgy akarok imádkozni, hogy a szép szakállas EMBER is meghallja odafönt, Mahalia Jacksont hívom segítségül. Ő bármit a szájára vesz, az azonnal imádsággá változik. Az osztrák kántortanító által szerzett, világszerte ismert Stille Nacht, azaz Csendes éj kizárólag ennek a feledhetetlen asszonynak az előadásában válik imává. Amikor ő énekel, a Jóisten Fia is leteszi a kezéből a munkát, hogy őt figyelhesse.




Egy év után váltam képessé arra, hogy megértessem magammal, bele kell nyugodni, hogy az én kisfiamat nem látom többé. Ekkor sietett segítségre egy jó barát – áldja meg a fent emlegetett – és csinált nekem Miklós általam összeválogatott fényképeiből egy számítógépes animációs filmet. Kezdtük a kicsi korával, beleraktunk virágcsokrot és egy egy pillanatra az állatait. A képek lefordulnak, elszállnak, mint egy origami. Csodákra képes az általam kezelhetetlen technika. Így már könnyű dolgom van. Media player, doc. Miklós. Indul a film. A zenét kettéosztottam. Az első félben egy GUNS N’ROSES ballada szól „Since I Don’t Have You”. Mivel nem tudok angolul, Zoli röviden lefordította, lényege: - nélküled. Aztán nagy sötét háttér előtt újra a nagy virágcsokor (mind az én fotóm és Miklós látta is mindet). Csend. Aztán egy bájos képen, ahol átöleljük egymást – a hóna alá érek – megindul Mahalia imája. Most már kibírom. Akkor ordítottam fel eleinte, amikor az a kép jön, ahol elaludt a fotelon, én a plédjével betakartam. A zene véletlenül itt oda ér, amikor Mahalia dúdolni kezd. Elringatja az én békésen alvó, most már halott kisfiamat. Ez a kép sokáig marad, végig a dúdolással kísérve. Aztán a hit teljes diadala felzeng a csodatévő asszony hangján és jön a legeslegutolsó kép. Két német barátja látogatta meg idehaza. Fölutaztak Pestre. A velük lévő német kislány fotózta zseniálisan, ahogy egy lejtős, régi, budai utcán a három fiú felugrik. Rögzíti a pillanatot a levegőben. Lábuk a talaj fölött jóval. Miklós teli szájjal mosolyog. Vállig érő, hatalmas haja, mely súlyos és szelíden hullámos, szétterül kicsit a mozdulattól. Így maradt meg a halhatatlanságnak az én elszállt angyalom. Még egyszer jön ugyanez a kép, a láthatóság határáig leszürkítve, fekete háttérrel. Valami csoda folytán Mahalia az utolsó sort megismétli. Teljes erővel zeng föl a hit: -Krisztus megszületett!- hirdeti a nagyvilágnak és a Csibe vérvörös rózsából kötött menyasszonyi csokra megáll, majd szétrobban.


Már meg tudom nézni szárazon is, csak jó pillanatot kell hozzá választani. Amikor nagyon borongós, mindig az az érzésem, menni kell utána. Illetve mindig az az érzésem, mert elviselhetetlen, hogy nincs. Krisztus megszületett.
Meghalt, mert bántották. Ragyogva föltámadt és ragyogásában ott van az én gyönyörű, kétméteres kisfiam, aranyszínű mosolya is, a robbanó vörös rózsával.



                          IRMAI MIKLÓS 1972 – 2003



Drága gyermekem eltávozásának első éve után írtam meg ezt az anyai sikoltást. Az idén épp tíz éve már, hogy nincs velünk.
A bölcs Atyaisten csendes békességet küldött a szívemre. Olyan, mintha élő valóságában itt lenne velem. Megnyugodtam.

Jó helyen van.


(Aki a filmet nekem - örök hála érte - megcsinálta, az is elment már.
Három éve nincs. 58 éves volt. Áldott béke legyen vele!)

Mindenki megkérdezhetné - mi köze az olvasónak egy anya által megélt
fájdalomhoz? Nem kiteregetés, és nem önsajnálat! Az emberi élet sokszor
érthetetlen velejárója, hogy " visszafelé" kell temetnünk. De ezzel alig valaminek van vége. A szeretet, az emberi elme, mely emlékezni tud,
csodákra képes. Biztatásként került ide ez a szomorú, mégis megélhető,
mégis felemelően SZERETETET sugárzó, szomorú tény.







2013. december 12., csütörtök

Karácsonyra készülve




Karácsonyra készülve


Nagyon sokféle ünneplést tudok. Tapasztaltam, ahogy teltek az évek. A leglelkesebb, legboldogabb, amikor én lehettem az angyal és három buksi simult a tenyerem alá.
Tényleg, azok voltak a legszebbek, és hála istennek, jó sokáig tartottak.

Aztán felnőttek és a nagycsalád is szétszóródott, de nálam mindig volt biztos pont. Összejöttünk, soha nem voltunk egymás nélkül. A nagy törés az volt, amikor az én középső, drága angyalom elment valóságos angyalnak, 31 évesen. Nem is értettem, miért. De beletörődtem, mert a szív jó iránytű. Megérzi, hogy aki elment, annak jó ott, ahová elment. Aztán mindkettő, akik még megvannak, családot alapítottak. Szépen szabályosan. Na, ebből én kimaradtam. Nagyon messze laknak. Én meg nem tudok utazni. Fóbia. Nincs mit tenni. Csak várni tudom őket – mikor tudják velem megosztani a pár nap töredékét.
Nincs is ezzel baj. A folyamat természetes. A madár sem akar az anyja fészkében lakni. Amekkora a nevelés időszakának fantasztikus gondoskodása, ugyanakkora az elidegenedés. Ők nem is ismerik meg egymást. Nem kötődnek érett korban. Mi – emberek – nem küzdünk ellenfélként az eleségért. Így megmarad a szeretet. Nem kell már annyira összebújni. De az a pár óra – csodás.
Én nagyon elfáradtam. Belefáradtam az életembe.
Életvidám vagyok – szó sincs róla, de már nem tudok traktákat levezényelni. Régen a negyven kilómmal röpködtem. Ma már csak élvezem a csendes, szeretetben eltelő pár órát. Áttevődött a feladat.
Mindig rosszul leszek, amikor látom, hogy az agyongyötört nagymama ugrálja körül a családot. Szó se róla – nagyon sok nagymama ki nem adná a kezéből a vezényletet! Így érzik fontosnak, nélkülözhetetlennek magukat. Én most kaptam egy életszakaszt, amikor végre azt tehetek, amit szeretnék. Gyerekeim boldog fészekben ünnepelnek. Meglátogatnak. Minden kerek. Nem érzem a beleszólás kényszerét. Ők meg nem is hagynák. Legyen úgy, ahogyan ők szeretnék.

Egyszemélyes háztartásom kerekebb nem is lehetne.
Kezdek felépülni a gyötrő feladatok után (ami nem a gyerekekkel kapcsolatos feladatokat jelenti.) Élvezettel viszem az életemet. Mindig megtalál a feladat, a kellemes öröm, ami széppé teszi a napomat. Majd amikor ebbe bekukkant a jelenleg aktuális selymes buksi had, akkor lesz minden egész.

Mindenkinek meghagyom – csinálja, ahogyan szeretné, ahogy megbeszélték, amilyen módon kellemes. De – legyen mindenkinek kellemes! Ne legyen agyonhajszolt nagymama – de magára hagyott se legyen. Az arány nekünk volt szülőknek a kezébe tevődött le. Ha jól sáfárkodtunk ezzel, akkor helyesen, arányosan élhetünk.
Ha elrontottuk, akkor vagy ránk nőnek a feladatok, vagy maradunk, mint a szedett szilvafa. Egyik sem kellemes állapot. Ezért kell időben jól csinálni.

Okos, boldog ünneplést!


thao






2013. december 4., szerda

Kellemes meglepetések





Kellemes meglepetések.
(Karácsonyi előzetes)




A most közreadandó történetet magam sem akarom elhinni.Annak dacára, hogy velem történik meg. Én szívok, mint a torkos borz, és életemben először nem látok megoldást.

A ház, ahol élek, kellemes parkolóval rendelkezik. Nagyon örültem ennek. Mivel pánikbeteg vagyok, lassan 16 éve, így a tömegközlekedés számomra elérhetetlen. Drága – azóta már elhunyt nagybátyám ajándékozott meg ezzel a pici autóval, hogy meg tudjam őt látogatni, mert 84-től – 90 éves korában bekövetkezett haláláig egy kellemes, vadonat új apartman házba költözött. – Elegem van nekem már a számlákból és egyebekből, drágám – mondta nekem. Feladta hát bájos lakását, ahonnan nemrég távozott imádott felesége, akivel 56 év házasságot éltek. Az új otthona 4 busszal megközelíthetően számomra elérhetetlen volt és ezt ő nagyon is számon tartotta.Jött hát a kis autó, amivel tíz év alatt semmi baj nem volt. Vacakot nem veszünk, lelkem – jelentette ki. Bölcsessége beváltotta a szokásos aranyigazságaihoz fűzött mindigleni reményeimet. Soha, semmi baj nem volt a kis „életmentővel”.
Még azért sem, hogy garázst belülről soha nem látott. Így telt el tíz év. Biztonságban és elengedett jóérzésben tudtam intézni dolgaimat. Szinte naponta látogattam a drága embert. Édesanyám élete végének tíz éve elég problémásra sikeredett.Mennyi rohanástól mentett meg a kis gép! Istenem.
Most élhetnék békében – de valaki ezt nem akarja. Már háromszor szúrta ki a gumimat. Mindig a jobb elsőt. Harmadik alkalommal két lukat is ejtve. Fölfoghatatlan!! A mentés értem jött, minden alkalommal a gumistól, a fiúk pedig megesküdtek rá, hogy ilyen alakú lukadás közlekedés közben nem szerezhető be. Tehetnék ismeretlen tettes ellen feljelentést. A rendőrség nagyon túl van terhelve. Egy fölösleges út lenne nekem.
Amikor elállok szem elől – soha nem történik baj. Van egy alkoholista szomszédom, akivel életemben kétszer találkoztam. Talány, miért akar rosszat, mit utál rajtam. A „napi betevőjéért” egy úton jár a boltba. Sétára szerintem nem pazarol időt. Ha ennek az útnak a közelébe állok, azonnal cselekszik. Bujdokolok tehát, mint Rákóczi Rodostóban – és elmélkedem azon, miért kap az ember minden kicsi édes mellé egy kanálnyi keserűt is?

Valószínűleg a Jóisten nem akarja, hogy annyi gyalogolós év után ellustuljak. Azt, meg, hogy miért így hozta ezt a tudomásomra, nem kutatom. Elfogadom a döntését. Arrébb állok, de a kedves elkövetőnek semmi jót nem kívánok. Bár ő az életét már eléggé tönkre tette, saját maga is.


thao




2013. december 2., hétfő

KÖSZÖNÖM!





KEDVES ÉS SZERETETT LÁTOGATÓIM!


A SZERKESZTŐI OLDALON CSAK ÉN LÁTOM, KI MINDENKI JÁR OLVASNI A LAPRA!
NAGYON MEGHATÓ, HOGY A VILÁG SZINTE MINDEN ORSZÁGÁBÓL JÖNNEK A SZAVAIM UTÁN!

ELNÉZÉST KELL KÉRNEM. NEM HANYAGOLTAM EL SZERETETT LAPOMAT, DE KÖLTÖZTEM ÉS GYAKORLATILAG SZÁLANKÉNT ÁTVÁLOGATTAM AZ ÉLETEMET.
MINDENT SIKERÜLT ELHOZNI, AMINEK SZÁMOMRA ÉRTÉKE VAN. A BÚTOROK, AZ EGYÉB HASZNÁLATI TÁRGYAK MIND ÚJAK ÉS NAGYON JÓ ITT NEKEM.

EMIATT AZ ESEMÉNY MIATT NEM TUDTAM ÍRNI EGY IDEIG. GÉPEM FELÚJÍTVA,
SZÁMÍTÓGÉPES SAROK KÜLÖN KIEMELT HELYEN. MINDEN RENDBEN - HA JÖN AZ A BIZONYOS IHLET, VÉGRE ÍRNI FOGOK. SOKAT, OKOSAT, SZÉPET.

BOLDOGAN ÉS MEGHATOTTAN KÖSZÖNÖM AZ ÉRDEKLŐDÉST!
SEM EGY ELFELEJTETT SÍRT, SEM EGY CSODÁLATOS EMBERT,
AKI VÉGTAGOK NÉLKÜL IS TELJES ÉLETET ÉL - NEM FOGOK 
KIHAGYNI - TOVÁBBRA SEM. LEREAGÁLOM A MINKET KÖRÜL
ÖLELŐ VILÁG MINDEN TUDOMÁSOMRA JUTÓ ESEMÉNYÉT!
ÍGÉREM!


SZERETETTEL:


thao





ADVENTBE LÉPTÜNK




Adventbe léptünk



Kint van már a koszorú, a négy gyertyával, jelezvén, eljön az Úr a negyedik vasárnapon. Közben a Mikulásnak is örülhetünk.
Szép hónap a december. Ha jól csináljuk.

A magamfajta már csak beugró látogatásokra számít. Bölcsen megértjük, hogy legkedvesebbjeink annyira távol élnek – és mi sem szerettük, ha az elégségesnél jobban beleléptek az életünkbe. Örökre tenyeremben marad a három selyem buksi simogató, meleg finomsága. Imádtam kisanya lenni, angyal lenni, aki láthatatlanul megrázza a csengőt, mikor már kész a fa és az angyalok tovaszálltak, máshová segíteni. Imádtam, de elmúlt, mert az idő múlandó. Szeretem, hogy szépen csinálják az életüket. A fiam – az minden családozás mellett olyan maradt, mint volt. Kedves, szeretetteljes, odafigyelő. Tőle mindig jön a telefon. Elmondja, mit csinál éppen imádott, legkisebb unokám.
Cirmos a hangja, amikor hozzám beszél. A fiára nagyon büszke.
Nagyon sok dolga van – de nem kérhetek olyat, amit ne teljesítene.
Nálunk soha nem volt divat a túlvásárlás, a zabálás, ájulásig.
Mégis – minden pompásan sikerült. A szép asztalok, az ajándékok – melyek nagy örömet okoztak, mégsem volt egyik sem fölösleges. Hasznos volt, de szép. Meg persze játék is volt mindig, meséskönyvek, mert ezen tanul meg a gyermek élni.

Nagyon szép az otthonom. Igazi kis kuckó. Mindennel, ami kell. Majd jól elfészkelem magam és zene és húgom látogatása, megannyi apró – mégis óriási öröm. Telefonok a távolból és a szilveszteri jelenlét, mert a születésnapomat az én fiam még egyszer sem mulasztotta el.

Nem vagyok öreg, csak bölcsebb lettem. Formatartó állagomnak csak hálát adhatok. Annyi jót tartogatott az életem, hogy a kellemetlenebb részét már el is felejtettem. Már egyedül jó.
Ha bekukkant gyerekem, vagy jó barát, örülök, de én már régen nem repülök párban. Annak is itt volt az ideje. Ma már nincs itt.

Gyönyörűen süt kint a nap. Nemsokára elmegyek, mert hiányzik pár dolog. Jó élni, jó várni, jó kuckóba bújni. Jó szeretteinkkel nagyokat beszélgetni. Olyan kevés – és mégis mennyire sok és nagyszerű így ez az egész!!!!

Mindenkinek kedves, örömteli készülődést kívánok!


thao




Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...