2013. június 29., szombat

Dalida







Dalida


 Iolanda Cristina Gigliotti  1933 – 1987. Ikonikus énekesnő – és színésznő is egyben. Calabriai olasz családból származott. Ő már Kairóban született, édesapja  Kairóban első hegedűs volt. 20 évesen, még szülőhelyén szépségversenyt nyert. Majd a család nagy ellenállásának dacára Franciaországba költözik.

Páratlan sikereket ér el nagyszerű hangjával, színészi adottságaival, Pazar megjelenésével. Nagy rakás aranylemez után egy platinát is a magáénak mondhat. Családja később követi Franciaországba, sőt fivére menedzsere is lesz. Ami díjat el lehet hozni, azt a filmes területen is megszerezte. Tíz nyelven énekelt. Imádta a közönség. Hiába volt a hatalmas népszerűség és a biztos, családi háttér, a szerelemben valami különös átok kísérte. A Sanremo-i fesztiválon szerelmével, Luigi Tenco-val együtt énekelték a fiatalember dalát „Ciao, amore”. A férfi azonban úgy érezte, hogy a dal sikere Dalidának szól. Huszonnyolc évesen golyóval végzett magával egy szállodai szobában.








Dalida is többször el kart távozni az élők sorából – egyszer 10 napig kómában is feküdt – de csak 1987 –ben sikerült eltávoznia, 54 évesen. Búcsúlevele így hangzik: „Bocsássatok meg, nem bírom tovább***”

Végigturnézta a világot, óriási elismerés, hangos siker kísérte.
Franciaországban – 1968 decemberében megkapta a Medaille de la Présidence de la République  Charles de Gaulle , egyetlen emberként, a zeneiparban.



A Google keresőre tudok csak hivatkozni, rengeteg munkáját, dalát, kitüntetését, turnéit ott mind fölsorolják.

A magánéletben páratlan balszerencse kísérte. Ez a csodálatos nő, mindenkit elveszített, akit szeretett. Minden férfi öngyilkos lett mellette. Minél nagyobb volt a szakmai, anyagi elismerés, minél inkább hullottak az ölébe a – megérdemelt – díjak, annál nagyobb tragédiák követték a szerelemben. Páratlan szépsége 54 évesen ugyanúgy ragyogott, mikor eldobta – amúgy világsikert bejáró – életét. Ráadásul, második szerelmétől teherbe esett, ezt a terhességet megszakították. Emiatt egy életre terméketlen maradt.





Mi  mindezt nem tudtuk. Csak csodáltuk páratlan szépségét, megjelenését és nagyszerű dalait. Több szobrot és festmény készítettek róla neves mesterek.

Nyugodj békében!


thao









2013. június 26., szerda

Hiányzik***






Hiányzik

*** minden nyáréji séta, ne félj
én mindre emlékezem, összeborult
fölöttünk az allé minden koronája,
boltívet adva, neked, nekem***
Te mindig  a vállamat ölelted,
vagy a derekamat fogtad át.
Édes volt minden szó íze, s
annyi okos gondolat ment
egyik fejből a másikba át.

Szerettük egymást, jól megvoltunk,
aztán valami ostobán elszakadt.
Ma már nem vádolok senkit, mert
megértettem, ha elég erősek vagyunk,
minden megmarad.

Én nagyon összerogytam, te búsan
elmentél, mert küldtelek, s mivel
még vigyázni akartam rád, azután
is nappal sétálni vittelek.

Mennyire más volt az már, mint egy
nem gyógyuló beteg gyereket, az erős
férfi helyett, de mégis vittelek, míg
kellett, s lehetett.

Ma már semmit nem tudunk egymás
dolgairól, bánom, de nem is hiányzol.
Csak az éjszakai séták, azok nagyon!
Tudod, a félig kész házak az utcánkban
már mind készek, nem jártam arra
sokszor, de láttam – már csak én
emlékszem, az utca, s a házak biz
könnyen felejtenek***

De a fák még tudnak mindent,
vigasztalón susogtak fölöttem,
mint akkor, mikor szinte megállt
a szívem, s te teljes erőből magadhoz
szorítva, saját ritmusoddal hoztál
vissza engem.


Akkor értettem meg végleg, ha nem
lettél volna, nem gyógyulok meg soha.
Legyen neked jó ott, ahol most vagy,
értsenek, féltsenek, vigyázzanak rád.

Már semmi ok nincs, hogy régi hiba
utadat állja, mi minket kettészakított.
Legyen végre egy életed, minket meg
inkább felejts el, mert jobb a felejtés,
mint az örök kérdés, s a néma
fájdalom.


thao





Újabb riport magammal





Újabb riport magammal


Az elektronikus névjegyem idestova tíz éves. Meg kell tehát a kedves olvasóval osztani, ami az elmúlt hosszú idő alatt az alkotás folyamatában megváltozott.

A legfontosabb, hogy akkor még csak kóstolgattam a verseket.
Nem volt bennem a késztetés, hogy belemerészkedjek a szabad versek csodás világába. Aztán jött egy robbanás és mivel ihletett időket éltem – ontottam a verseket. Ha szabad, megjegyezném: a verseimben a sorvég soha nem a sor végét jelenti. Úgymond, „nyolcasban” kell olvasni. Akkor tárul ki a vers egyébként szokatlan formavilága és kiderül, szoros egységben van forma és tartalom. Van olyan családtagom, aki príma Vista olvassa, remekül őket. Imádom, ahogyan azonnal életre kel a vers az ő hangos interpretálásában. Jómagam saját verset egyáltalán nem tudok visszaadni – nem is próbálkozom vele. (Kevés költő tudja- tudta saját versét olvasni. Erre való az előadóművész, vagy a fent említett, ösztönös tehetség.)

Másik értetlenségi forrás: - első személyben írok. Nagyon egyszerű az oka. Első személyben akkora ütése van – mint egy K.O. Engem viszont kicsit sem zavar a találgatás – magamról írok-e? A szerző, a tapasztalatai, a vele történt események természetesen benne vannak az alkotásokban. De hogy hol az igazság? Ezt én bizony nyitva hagyom. Mindenki gondolja át saját kedve szerint. Szűrje, tisztítsa – ahogyan csak jólesik!

Nem maradok érzéketlen a tragédiákkal, napi történésekkel, anomáliákra rávilágítással szemben sem. Ebből karcolatok lesznek. Hiszen ez is egyfajta újság. Dolgom a tudósítás. Meg is teszem. Mert akinek az adottság a kezében van – kötelessége is van. Ilyen egyszerű.

Számtalan lapon jelentem meg. Web – oldalakon. Nagy sikerrel, de fogyó tűrőképességgel, így ma már csak három lapomnak, magam szerkesztésében dolgozom. Nem bírom a furkálódást. Megszenvedtem, megdolgoztam a nyugalmamért. Elérhetőségem megtalálható a profilomon. Könnyűszerrel hozzá lehet jutni mindhárom oldalhoz.

Meg kell dicsérnem jelen oldal sablon állományát. Mutatós, remekül szerkeszthető és a statisztika az igazi önbizalomforrás.
Azt csak én láthatom a munkafelületen. Nagyon pontos, órára, napra, hétre, évre készült statisztikát mutat. Zölddel satírozott világtérképen is megmutatva, hol olvastak. (Természetesen, magyar ajkúak.) Magam sem hittem el – de sorolja – Japántól, Kanadáig, Indonéziától - Orosz Föderációig. USA, Németország, környező országok. Vietnam. Képtelen vagyok minden országot fölsorolni. Ezzel csak arra utalok, nagyon is van igény a tevékenységemre. Hálát is érzek, valamint hallatlan késztetést arra, hogy csak általam jónak ítélt anyagot adjak ki a kezem alól.

Ebből nem lesz elektronikus névjegy – de lett kis útmutató a dolgaimhoz, melyekkel igyekszem a közönség érdeklődését kiszolgálni, míg eltalál az a bizonyos ihlet. A nélkül egyáltalán nem lehet írni. Volt egy hosszú idő, amikor nem is voltam rá képes. Mostanában visszatérni látszik és ez a lapon is tükröződik.

Ennek a második kötetnek oroszlán részét a már meglévő művek új formába öntése teszi ki, új közönség számára.
A végeredmény mutatja – érdemes volt dolgozni vele.
Mindenki érdeklődését nagy becsben tartva kívánok kellemes perceket.

Szeretettel:


thao



2013. június 25., kedd

Antonio Gades emlékére







Antonio Gades emlékére


Életem nagy csodája voltál.
Tőled tanultam, hogy töri
szét a szívet a flamenco,
hogy kísér a fojtott torkú
spanyol népének, s a
zenészek.
Paco de Lucia gitárja még
kísérhette halálos táncodat.
Nagy páros voltatok, de te
kicsit idősebb voltál, s már
hatvanas éveidben  rákkal
paroláztál és legyőzött, a
fene egye meg.
De eltáncoltad a Carment
és szavak nélkül értettük,
csoda volt, és a cipősarkad
tam – ta-ta-ta- tam tam
ütötte a végzetet, s a
lejáró időt.
Penge derekad, szemed
szigorú tüze, inged lobogása,
a szűk, magas derekú, fekete
nadrág mind nekünk üzente
a szótlanság oly beszédes útját,

s valójában, ezer formában
táncoltad el a halált, a fekete,
fenyegető, könyörtelen, spanyol
halált, mely görcsre kötötte, s
markolta a szíveket.


thao





Nem várok már***






Nem várok már***



***üzenetet, mondta Sinyi,
Fekete István világcsavargó,
kedves, kék szemű nagybátyja,
s egy kora reggeli fényes órán
reszkető térdén kettétörte a rég
faragott,csodaszép botot.

Másnap halva találták és meg
kellett érteni, örökre elment a
nyughatatlan vándor, már nem
kémleli a neki sokat eláruló eget.

Így mennek velem a napok sorban,
bár haszontalan, tudom, nem vagyok.
Még sincs már jó íze a szélnek, s csak
a néha előbukkanó szavaimba kapaszkodok.

Elaljasult és elgyávult a világ – vagy talán,
anno én nem vettem észre, hisz bájos kis
gyerekek és tiszta dallamok, jó illatú könyvek
között éltem.

Már elszállt a nevetés, csak kis mosolyra
futja, a szellemes, jó beszélgetéseknek biz
eldugult az útja, csendes lettem és elmerengő,
álmok és vágyak odavesztek, csak remélem,
csendesen alszom el örökre – szép lenne, hisz
megérdemelten lenne***


thao






Varázsige





Varázsige



Ha újra visszatér a simogató
Nyár, mely cirógatja a női
vállat, hűs szellőkkel üdít,
s nem üvölti a hőt, mint
egy vadállat***

Nos, én akkorra várom
érkezésed, hiszen eljössz,
ezt nekem megígérted, s
kételkedni szavadban
nincs okom***

Eléd megyek és végre
majd meglátlak, nagy
öröm, s nem fáj egyőnknek
sem, hogy csak időnként
lehetsz velem.

A csodákat az idő biz rőffel
méri, s ki tudja előre – ki mit
tud elviselni, de egy várós, szép
nap ajándék, nagy öröm, s ízét
őrizzük az egymás nélküli órák
során.

De jó, hogy kiléptél a ködből!
Ez az együtt – egyedül izgató,
Szép találmány
Léted és lényed
Egyaránt

Tiszta öröm!



thao



2013. június 24., hétfő

Álom előtt






Álom előtt


Pilláink nehezednek már. Hosszú volt a nap. Egy kicsi napba szinte lehetetlen ennyi mindent bezsúfolni. De ment – és nagyon jó volt. Első teljes napunk együtt.

Sok volt a történés, furcsa a személyes jelenlét megélése.Millió élmény. Elfáradtunk. Én a negyedik szobában ropogós ágyat húztam neked. Vonulj vissza nyugodtan, hiszen van még napunk, és én nagyon – nagyon rég aludtam mással. Megszoktam, hogy magamra számíthatok, zajolással, forgolódással, az egész, nagy ágy keresztül – kasul birtoklásával.
Az egyedüllét nem magány, pláne, ha az embernek önépítésre van szüksége, mert az élet jól meggázolta. Évekig idős emberrel vívódni*** Aki csinálta, tudja milyen. Most kezdek kicsit magamhoz térni, de nem tökéletes ez még! Messze nem.
Kellemeset vacsoráztunk (bár én nem szoktam – de a kedvedért most valahogy nekem is ízlett a dolog.) Zuhanyt is megjártuk már. Elfészkeltem és akkor odajöttél. Emlékeidben ott élt még a történtek fészek melege. Nem voltál képes egy sima jó éjszakát puszival lelépni a helyedre. Mellém dőltél és a könnyű takarón keresztül átfogtad a derekam. Az arcomhoz dugtad az orrod, mint egy kíváncsi cica és elmondtad, mit jelentek neked.Elmondtad, mit érzel irántam. Elmondtad, hogy minden egyes mozdulatunkat egymásba koreografálták. Legyen az séta, szerelem, asztali beszélgetés, lett légyen bármi. Hosszú, puha csókkal lezártad az egyik szememet, később másikat. Aztán kicsit megemeltem takarót, helyet adván neked. Idáig emlékszem.

A nyitott ablakon a hajnal kellemes hűvöse cirógatta az arcom.
Erre ébredtem. Te változatlanul öleltél. Mély kómában aludtunk mind a ketten. Lehet, hogy ismét lesz otthonom, nemcsak házam? Talán elviselhetővé csiszolom kiérdesedett magamat.Talán megszelídítesz, mint a Kis Herceg a rókát. Úgy, hogy azonos időben várhatlak, ünneplőbe öltöztetett szívvel.


thao



2013. június 23., vasárnap

Egy nyárra***






Egy nyárra emlékszem***


***szívesen, mely rólam – rólunk
szólt, senki másról, nem kellett
szakadtig kirándulni, csak mélán
mászkálni, néha leülni, s nem azt
nézni, amit előírtak***
Te jobbára csak engem néztél, de
jó volt veled aludni – istenem***
Már nagyon régen egyedül alszom,
te minden reggel szerelemmel
ébresztettél, kis szívem***


Fiatalok voltunk, korban, házasságban
egyaránt, mindketten hittük, képtelenség,
hogy más még jöjjön az életünkbe eztán.
Nagyon akartunk egy közös gyereket, s a
sorsunk itt józanságra intett – én, a kiváló
termőtalaj, pont tőled soha nem áldattam
meg.
                                       *

Minden tökéletes volt. Ahová beléptük,
megváltozott a légkör, s a bíborvörös
bor poharunkba töltve, tovább nemesült.

Bevallom – én lettem a gyáva, te nem
akartál menni, de nem bírtam tovább.
Sok előző súly nyomta a vállam, tényleg
nem bírtam, bocsásd meg utólag, hisz
nekem akkor darabokra hullt szíved ma
is nagyon fáj. Te újra elégedett vagy, hisz
boldog csak velem voltál, én elfelé
készülök, szívem. Mindenért egy
hálás, forró könnyem néked, hidd
el, minden napunkra emlékezem.


Köszönök mindent – neked, szivem***


thao




2013. június 20., csütörtök

Férfi gondolatok






Férfi gondolatok


Annyi mindenre képes lennék még.
A szív ereje töretlen, makacs, de az
Éji álom már nehezen talál meg, és
Bizony, szégyen, de fáj a derekam.
Mikor kecses láb ellibben előttem,
Az esztétika öröme sokszor győz
A vágyon, már nézni a szépséget,
Nem birtokolni, hevesen, mint
Régen – ebben békémet
Megtalálom.

Az otthoni harmónia látszat csupán.
Szépen csináljuk, de boldog nem
Vagyok. Félem elveszteni a napok
Rutinját, s egy forgószélhez, fájó
Szívvel már bizton nem alkalmazkodok.
A megszokott, kedves bútorok hiánya
Fájna, sokat vagyok a meleg, szép
Otthonban, eljárni már sokkal ritkább,
Mint a hajlobogtató időkben.
Hová is lennék, ha nem találnám
Meg biztos pontomat a szokott
Térben, a lassan feledett időben?


Furcsán nézem kicsit telt alakját,
Ahogy magát mindig feltalálva,
Otthonosan mozog. Kezéből
Megszokott az étel, a jó szó,
S máshol mit kapok?

A szerelem emléke is elmosódott.
Könnyed, tünékeny, kedves szeretet.
Hol van a régi lángolás már, bocsásd
Meg, hogy elkerülöm egykor oly
Hamvas testedet.

De nem is bánod – te ezt jobban éled.
Bennem még fölforrnak néha nagy
Akaratok, aztán a mazna csendbe
Visszahullva, végleg megtudom,
Egyedül vagyok.

Néha megőrjít a látszat. Máskor meg
Hálás vagyok érte, s az eszem tudja,
Most már ez a jó.


Egy hamvas nyakat tenyérrel
Végigsimogatni, utoljára, s
Aztán végleg, méltón
Eltűnni volna
Jó***


thao




Tűnődő




Tűnődő


Az én fiam különleges, egyszeri
Csoda, emberséges, csupa szív.
Köztünk a kor alig számít, oly
Fiatalon hoztam a világra.
Talán emiatt oly szoros a kapocs.
Nincsenek teátrális látványosságaink.
Csak az van, amit a szív veretes mélye
Őriz, cirógat a mosoly, s a sugaras szem.
Tőle mindent elfogadok, mert bele lát a
Lelkem aljába, s tudja, jobban, mint én,
Mi jó nekem.

Tudja szép, bús végű szerelmeim
Történetét, végig benne volt ő is.
Most valahogy így szeret, magamnak.
Nem ajánl mellém senkit, már nem is
Beszélünk róla. Ő jól érzi, kurta lett a
Nóta és sok virág és türelem itt már
Nem terem. Nem sajnálná tőlem, de
Érzi – itt már nem tehető semmi, mert
Egy titkos lélek – kapu bezárta
Önmagát.

Mindig magasan repültem, soha nem
Lett a szárnyam sáros, most alkudjak
A semmire? Tudja jól, ez a lehetetlennel
Határos. Az jó, hogy nem csúfultam rá –
De a lehetőség tovaszaladt gyors lábakon.
Szárnyal a lélek, test türelmetlen és nehéz
Bevett szokásait, életben tartó rutinját
Feladni. Miért is adnám, hogy csalódott,
Fancsalin lógjak egy vénember karján,
Akit a csizmám talpa se kíván?

Marad az örök kettős. Bármi kevés jut,
Mindig nagyszerű, magammal, világgal
Békítő öröm. Azon a régi nyáron oly
Gyorsan születtél.
Életed minden
Percét szívből

Köszönöm!



thao




2013. június 19., szerda

Forróság




Forróság


Tűz csorog a hevült utakon.
Mindenki árnyékot keres.
Telve szökőkutak, fogynak
A vizek, bárhonnan, csak
Kapja meg az ember teste,
Amitől még létezni lehet.

Alig pár napja még zord eső
Mosta a fákat, síkos lett a kert
Tégla útja – aztán jött a meleg,
S én örök optimista, gondoltam,
Ez a nagy forró már hozza a
Szerelmet***

Hogyan hozhatta volna?
Be kell látni, minden kornak
Van kitaposott útja, más szép,
Más öröm, nem vagyok tehát
Kifosztott, megcirógatott egy
Komolytalan, röpke álom, s
Most újra pontosan élek***

S ostobaságokban már anyásan
Mosolyogva – újra nem hiszek.



thao




2013. június 11., kedd

Otthon



Otthon


Az otthon a lélek nyugalma.
Az otthon a test ünnepi ruhája.
Az otthon a gondolat születése.
Az otthon miden baj temetője.
Az otthon nem engedi be a rosszat.
Az otthon helyet ad íznek, illatnak.
Az otthon a szeretetből parázs.
Az otthon a szerelemnek varázs.

Az otthon egy becsukott ajtó.
Az otthon kitárt kapu, jó szó.
Az otthon beengedi, ki szeret.
Az otthon távol tartja, azt, ki nincs veled.
Az otthon kulcsa csak a tiéd.
Az otthon melegíti szeretteid szívét.
Az otthon melegen befogad.
Az otthon szó nélkül üzen – tartsd távol magad.

Fészek és vár, menedék és farsangi tömeg.
Azzá lesz, amivé te szeretnéd, hogy épp
Lennie teérted kell és érdemes.
Mindegy, mekkora – hodályban is megvesz
A lélek hidege, s kicsi hely is óriás, ha benne
Szeretteid kedves jelenléte, ölelése, melege.




thao



2013. június 9., vasárnap

Az igazi otthon




A szeretet, a béke csendben megülnek a vállamon.
Elnézem fiam boldog kis családját. Menyemet
dicséri minden szépség. Agyonhajtott fiam itt talál
nyugalmat és békét. Ilyen az életük. Vicces és vidám.
A baba tökéletes, nem sír soha. Nagyon keményen
megdolgoznak ezért mindketten. Ilyenkor érzi az
ember:- Ez a kis család bizony - hazatalált! - 






Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...