2013. május 25., szombat

ERŐSS ZSOLT védelmében









ERŐSS ZSOLT VÉDELMÉBEN



Nem szorul rá, mégsem tudok nyugton maradni. Most, hogy már ottmaradt ez a drága ember, jön a rengeteg „hozzáértő”, hogy kellett volna! A fene egye meg ezt a belepofázós, utálatos attitűdöt!

Hilda, a feleség előtt mély főhajtás. Ö is nyolcezren felül mászott. Igazán tudja, mi fán terem ez a sport. Soha nem jutott eszébe a férjét visszatartani. Mindig tudta – bekövetkezhet ez, ami most megtörtént. Szilárdan viszi tovább a kis családot és nem engedi lehozni a férjét a hegyekből, akkor sem, ha véletlenül megtalálnák. Ott van jó helyen. Ilyen természetes, jól értelmezett szeretet, megértés kell az ilyen nagy emberek mellé.
Nem a károgás és a jajbékolás. Nem kapnak semmit, mert a biztosító hatezer méterig hajlandó életbiztosítást kötni. Ezt is csak Ausztriában voltak hajlandók vállalni.

Az az erős gyanúm, ha mindenki bebújna a lyukába és ott reszketne, soha nem tartana ott a világ felfedezése, mint ahol
tart. Amundsen, Kolumbusz, Jacques Yves Cousteau, vagy a mi Fekete Istvánunk, aki az erdőt – mezőt fedezte fel nemzedékek sorának számára.

A nagyság átka a „címlapon levés”, annak összes, átkozott hordalékával együtt. Erőss Zsolt családjának élő, nagyszerű férj és apa volt. Amikor lenn volt éppen. De meg vagyok győződve, hogy a szíve velük volt tele akkor is, amikor épp mászott a lehetetlen felé!

Úgyhogy csak nagy tisztelettel és kegyelettel emlékezetünkbe vésni erőt sugárzó, kedves alakját – ennyi a dolgunk. Meg az is, hogy családja számára gondtalanná tegyük az árvaság kenyerét.
APA ezért jobban megdolgozott, mit bárki más.

Dolgunk tehát nem a bírálat. Ahhoz nem tud eleget senki, mert bármekkora sportember – akkor nem volt ott. Ilyen egyszerű.
Nem gyászolni kell, hanem megbecsülni és soha nem felejteni.
Mert a nagyok ezt érdemlik. Valamint – megköszönni minden lépését!!! Hilda asszonynak pedig mély főhajtás és segítség, minden mennyiségben. Kemény asszony, nehéz lesz ezt ügyesen megoldani. Zsolt pedig már békén van. Megtartja őt a jég és az
el nem múló szeretet és tisztelet.

ENNÉL TÖBBRE NINCS SZÜKSÉG! 
HAGYJUK PIHENNI!


thao

P.S.: Bocsánat! Ahogyan ő ezt csinálta, azt hívják TISZTA MÁSZÁSNAK.
Ezért külön csodálat, tisztelet jár. Nem hülye, hozzá nem értő bírálat!!!




„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: "Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.
Mt, 17, 1-4







2013. május 23., csütörtök

Barátom a szállóról





Barátom a szállóról


Világ életemben adtam. Annak, aki megérdemelte. Segg részeg, dülöngélő nyomorultnak – soha!

Az idők változnak és jövedelmem a mai korhoz nem elégséges.
Takarékosan – de a magam módján elégedetten élek, segít egy
áldott lény, aki a vérem. Ez több szót nem igényel. Megvagyok.
Mivel a jövedelem csak kétharmad részben alig az én hozadékom – így nagyon megnézem, ki méltó arra, hogy tíz darab kifli, vagy egy kiló kenyér erejéig megsegítsem – alkalmanként. Remek helyzetben vagyok, mert csupa zöld házam utcafronti részét aktívan lakván – észrevétlen tudok maradni, ha nem akarok kaput nyitni. Most akartam. Információt is. Az alany tiszta, mint a patyolat, könnyű, mint a pille. Tiszta, mint aki otthonról jön – és nagyon pedáns.
Kanül van a torkába építve, ezért sokszor meg kellett ismételtetni vele szavait. 49 éves. Négy gyereke, felesége, lakása van. Azaz – volt. Soha nem ivott, nem dohányzott. Tüdőgyulladást kapott, ami 3 hét kómával fejelődött meg.Akkor kapta a gégemetszést, hogy levegőhöz jusson. Felébredt arra, hogy nincs senkije, és közben cukorbeteg is lett. A napi, lövős fajtából. Hajléktalan szállón lakik – de rokkant nyugdíja folyamatban van. Jó a kedélye, tiszta, pedáns a külleme és nem szégyell kérni – mert élni KELL. Búcsúzáskor ő kívánt jó egészséget nekem, amely kívánságot én szívből viszonoztam.

Remélem, megkapja a nagyon is járó nyugellátást és egy tisztes kis albérletben folytathatja fiatal, rokkant – de optimista, tiszta kis életét. Én nagyon drukkolok neki! Sőt remélem, melléje fog szegődni egy olyan szárnyaszegett, árva kis nőszemély, akit otthon nagyon bántottak – és aki emiatt fel tudja mérni ésszel és szívvel, hogy a suttogó szótlanság mennyire beszédes***


thao

Gyászolunk


ERŐSS ZSOLT

Hegymászó


                   1968 Csíkszereda – 2013 Valahol a Himaláján

Erőss Zsolt a 14 nyolcezres közül 10-et mászott meg:
·                    1999 – Nanga Parbat (8126 m)
·                    2002 – Csomolungma (8850 m)
·                    2003 – Gasherbrum II (8035 m)
·                    2006 – Dhaulagiri (8167 m)
·                    2007 – Gasherbrum I (8068 m)
·                    2007 – Broad Peak (8047 m)
·                    2008 – Makalu (8463 m)
·                    2009 – Manaszlu (8156 m)
·                    2011 – Lhoce (8516 m) – műlábbal
·                    2013 – Kancsendzönga (8586 m) – műlábbal

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TISZTI KERESZTJÉNEK KITÜNTETETTJE.

Tudod, Zsolti***

***most én azért merek neked írni, mert a fiamnál egy évvel vagy csak idősebb, így akár az én fiam is lehetnél. Tudom, mit állt ki a családod, minden alkalommal, mert az enyém motorral versenyez. Őbenne is látom ezt a fanatikus szeretetet a sportja iránt – de téged jobban féltettelek. Te nagyon kemény és – bocsáss meg egy anyának – kérlelhetetlen voltál.
Tudod, a jeleket figyelni kell! Tudod, ha az ember ultimátumot kap, azt el kell fogadni. Nem lettél volna kevesebb, vagy gyáva.
Nagy tiszteletnek örvendő sportoló maradtál volna, ha engeded, hogy szilánkosra tört lábadat összerakják. Innen, „alacsonyról” is rengeteget tehettél volna megszállottan imádott sportodért. Valamint: - a két tündéri gyereked is megismerhette volna az apját. Bennem akkor akadt meg valami, amikor levágattad a lábadat, térdtől, hogy a mászásban újra fitt lehess. A jeleket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Annyit kísértetted a sorsot, meg kellett volna elégedni azzal a rengeteg – falrengető – eredménnyel, amit elértél. Tudod – a család is felelősség. Most nagyon fáj, hogy elmentél, és, mint anya, haragszom. Makacs voltál, pedig nálad jobban senki nem tudhatta a gyilkos hegyek rejtelmeit, baljós csapdáit.
Remélem – csak leültél és elaludtál. Azt hallottam - a hidegben már nem fáj semmi. Remélem, így volt!!!
Isten veled, nagyon, nagyon büszkék vagyunk rád! Egy ország szíve sajog érted és egy árva kis család hiánya nem gyógyul be soha igazán. Mikor szép mosolyú arcod lenéz a képről a felcseperedett kisfiú és kislány büszkén fogják mondani, ő apa! De a szó tartalmát igazából nem fogják megérteni soha. Szeretted őket persze, de téged mindennél jobban hívtak a hegyek. Nagyon nagy eredmény – de nem szeretem őket, mert önző módon maguknak akartak.
Sikerült nekik. Ott maradtál.
Azért most is nagyon szeretünk!
Béke veled!

thao





2013. május 22., szerda

Langyos eső





Langyos eső


A dús, kövér növények kéjesen
Nyújtóznak a súlyos cseppek alatt.
Esik, monoton surrogással, most
Nem törődik az idő semmi mással.
Tisztogat, eltünteti a szomjúságot.
Ilyenkor várunk.
Üresen ázik a máskor oly hívogató,
Puhára öltöztetett kerti pad, párnák,
Takarók nélkül, fázósan borzong,
Várja a napot.
S vár engem is, ahogy elfészkelek,
Könyvvel, s telefonnal, hogy találjon,
Aki keres – hisz most a kertben
Pihenek.
A kert elvadult, de oly szépen tette!
Kis utak mutatnak járást benne.
Átalakult, tapintatosan elfedte, milyen
Volt régen, amikor még három selyem
Buksi túrta a homokot, kacagva, nevetve.
Ez más.
Olyan, mint néma szívemre egy simogatás.
Hűséges fiam, a mindenem, amikor tud,
Szakít időt, csak nekem, s a teraszon, mint
Két, bölcs öreg, beszélünk sokat – amit
Lehet.
Mert kerülünk minden olyat, ami fájna,
Csak a mában maradunk – egyelőre nem
Úszunk át semmi másba, mi rég volt, és
Igaz, de elmúlt, elszaladt, s mindketten
Tudjuk, vissza sose tér.
De volt, s hálásak vagyunk a percekért,
Ezért is nem beszélünk róla, miért fájjon
Annyi meghitt óra? Hisz ami nem tér
Vissza, el kell tenni, nem vádlón rángatva
Elő – elővenni.
Ő van és én még kicsit vagyok.
Megfogytak a tanúk, de ha mind
El is fogyunk, a kerek, egész élet,
A szeretet a földön marad, átörökítve
Mindörökre.


thao




Ha szétszórnak***

Ha szétszórnak…


… nem leszel ott, de dobj
Egy szál rózsát utánam.
Mindegy, hogy hová, csak
Szép hely legyen…

Oda, ahol csak mi ketten
Jártunk és meg fogom
Érteni, velem vagy,
Szívem…

Ne legyél borús és ne ejts
Könnyet sem, hiszen tudod,
Mily kicsi a távolság így is!
Találkozunk, remélem,
Ahol semmi nem fáj,
A könnyű szív normális,
Mindenki nevet és a
Gonoszságot hírből
Sem ismeri senki…

Csak szerető, vörös,
Dobogó szíved
Lesz velem,
Örökre,
Hidd el
Jó így!




thao



Bizony***






Bizony…


…egy ilyen tűzforró éjszakán,
amikor beszélni nem lehetett,
csak írni – nem miattam, akkor
én azokra az elátkozott csíkokra
mindent, mint ki tényleg szeret,
odaírtam…
lángolt a virtuális papír, tűz volt
a levegő, s megígérted, nem lesz
enyészeté e csoda éjszaka híretlen
nőtt, mesés virága, melyet a lábaid
elé írtam…
azt mondtad – titkosítható és menthető,
és meg is teszed, hogy az  örökkévalóság
megőrizze ezt az éjszakát, az éjszakának
összes mámorát, mi forróbb volt, mint a
valóságban egy Cabernet Savignon tüze.

Évek teltek – én még emlékszem.
Megtetted, legalább, hogy az arany
fonálból szőtt szavak megmaradjanak,
mindörökre?


thao



2013. május 12., vasárnap

Fűre lépni szabad





Fűre lépni szabad


Makk Károly rendezői zsenije még a „szocreál”- ból is aranyat varázsol. Utálom a skatulyákat. Ilyen ostoba skatulya az is, hogy a halálba illik szidni a szocializmus időszakát. Tudom: - kölcsönből éltünk, tudom, gulyás, ill. „grillcsirke” jólét volt.Részemről a fene vágyott külföldre, mikor édesapa a Trabanttal megmutatta nekem az országot, illetve az összes, környező, szocialista területet, ahová szabad volt menni. Sok aljasság érte apát is, de ő mindig a jobbik feléről fogta meg a dolgot. Nem a száz holdat siratta, hanem élvezettel és legjobb tudása szerint töltötte be, meglehetősen magas beosztását. Gulag és társai, pl. Recsk soha nem mennek feledésbe. De álljon elő valaki, és mondja meg nekem – mit lehetett volna tenni a hatalmas szomszéd árnyékában?

Mondanivalóm lényege: - akkor is emberek éltek. Volt fiatalság.
Máriássy Judit nagyszerű írásai nyomán forgatókönyvek keletkeztek, amelyekből bizony komoly tanulságot lehet levonni.„Egy pikoló világos”, „Próbaút”. Ezeknek nem szájbarágós a mondanivalója. Gyereket családban kell nevelni. Inni tilos.Szeretőt meg nem tartunk, mert széthull a család. Az a fiatal, aki nem hoz otthonról kellő útmutatást, elcsámborog az élet olyan területeire, ami még nem emészthető a lelke számára, így a továbbiakban félresiklás is lehetséges, örökre – ha nem jön valaki, akinek fontos a rendes útra állítás. Mi sose mertünk volna pofázni a tanárunkkal. A fiúk kaptak néha olyan pofont, hogy a fal adta a másikat. A szülő nem feljelenteni jött be, hanem az osztályfőnökkel kezet fogni, hogy helyette is nevel.
A „Fűre lépni szabad” vígjáték. Sok szeretettel, sok tanulsággal.
Akkor is volt „úri osztály”, az igazgató életkörülményeit tekintve. Ő maga szinte semmit nem élvezett a nagy házból, hiszen alig járt haza. Folyton dolgozott. Színésznő felesége tette a fejét – de azt minden korban minden hasonló kaliberű színésznő (vagy hülye nő, aki meg pont az elfoglaltság hiánya miatt gárgyul meg) ugyanígy csinálja. Az agyondolgozott igazgató tesz egy ígéretet a meglehetősen terjedelmes munkás családnak. Ha nem lesz kész időre az új lakásuk, akkor odaköltözhetnek hozzájuk. Ez meg is történik, számtalan ribilliót előidézve és számtalan segítőkész helyzetet teremtve.Csak hab a tortán, hogy az igazgató lánya, Polónyi Gyöngyi (kinek halála 70 évesen most következett be) és a munkás fia, a gyönyörű Tordy Géza egymásba szeretnek. Aztán szülők nosztalgiája, a bölcs gyári munkás  embersége megakadályozza a nem épp időszerű házasságkötést. Eldöntődik, hogy egyetem után, ha még akarják, akkor lesz itt az ideje a
családalapításnak. A lakás elkészül és a nagy teherautó kigördülésével, a barátságos búcsúzkodás után nagyon üres marad a nagy ház. Kiderül – a nyüzsi nemcsak észbontó, de érdekes is tud lenni. Ha az ember „sokan van”, abból nemcsak tragédiák származnak.

Ezt a filmet nyálasra, ***nyalósra, idétlenre is meg lehetett volna csinálni. Avatott kézbe kerülve szórakoztat, gondolatokat ébreszt. A korlátokat meg el is felejtjük neki, mert annyira utálatos zárt ajtók mögött utálkozni, gyáván, meghunyászkodva.
Édesapám volt frontkatona – első vonal, hadifogoly hét évig, itthon lett kulák, útkaparó, majd bérelszámoló és végül sok éven át egy egész megye pénzügyi felelőse, becsülettel, tisztességgel. Ő sem volt korlátozott felfogású, de megértette, hogy akkor és ott, amikor már konszolidálódtak a dolgok – nem lehet mit tenni. Becsülettel el kell végezni a munkát és a fizetésből kihozni, amit kis családjának akkor és ott nyújtani tudott. Ma megváltozott a rendszer. Van, aki lógó nyelvvel igyekszik a rettenetesen tönkre vágott gazdaságot rendbe vágni. Van, aki ellopja, amit el lehet lopni és úgy hazudik, hogy tanítani kéne.Az „emberi tényező” kiiktathatatlan. Én az építeni akarók, a nevelői szándékkal alkotók mellé állok, és nagyon jól szórakozom az 1960 - ban készült filmen. Akkor még tudtam moziba járni, ma már kétezer forintos jegy miatt nem tudok, de a multyban meg is zavarodok. Viszont látom a fiatalságomat, az első szerelem időszakát. Szép, fiatal, tehetséges színészeinket, akik vagy megöregedtek, vagy már nincsenek is. És – bár minden részvétem a Recsk és a Gulag áldozatainak – hadd őrizzem meg kamaszkoromat, fiatal felnőtt koromat, gyerekeim születését, növekedésükben való gyönyörködésemet!

Nagyon hamar rájöttem, politikát csak nagyon csekély mértékben csinálhatok, de becsülettel élni, okosan nevelni, élvezni azt, ami van – adott helyzetben egyetlen megoldás.


thao




2013. május 3., péntek

Bejegyzés





Bejegyzés…


…egy emlékkönyvbe, mely
soha nem is volt talán, pár
röpke szó a múltról és jövőről,
ami lehet, már el sem jön talán.

Beleírom – a képzeletbeli lapra,
mennyire szerettem volna boldog
lenni, mennyire kellett a hova
tartozás, és hogyan fájt, amikor
üres szívvel tovább kellett menni.

Nagy baj nincs, csak üres a helyed,
mellettem, amikor annyira jó lenne
vállad gödrébe belebújni, elringatnál
pár kedves szóval – s ezért nem kéne
mindenbe azonnal belehalni.

Telik az időm, a számolás egyre gyorsabb,
nem értem, miért lett kietlen a világ és
miért lett egyre zordabb és már nem fáj
annyira a szaporodó elutasítás – innen,
amonnan – szinte mindenfelől.

Csak kicsit meghalt a lelkem, mert érzem,
mennyire más lenne oltalmadban élni,
csak érted, veled – nem ilyen pocsék
egyedül…


thao




Szeretnélek***



Szeretnélek***

Magamhoz ölelni, úgy, mint régen, mikor még éltél. Ritkán hagytad, de senkihez sem hasonlítható illatod még mindig itt van velem. Furcsa, fanyar, kellemes férfiillat, egy halvány babás beütéssel, amit megőriztél pici korodból.

Akkoriban az volt a legnagyobb gyönyörűség, hogy gömbölyű arcocskádba befúrtam az orromat. Te rettentő nagyot kacagtál. Gyöngyfogaid világítottak. Nem is hiszem el, hogy az a hatalmas ember, akivé növekedtél, rövid idő elteltével már tíz éve egyáltalán nincs. Ebben a formájában nincs. Ez nekem felfoghatatlan, és nem is próbálok magyarázatot találni, miért pont velünk történt ez. Mindig nagyon nyugodt voltál. Teneked semmi nem volt sietős. Ha beszélgettünk, te ott ültél velünk. Nagy, kényelmes cica voltál, aki akkor indult be igazán, ha valami szörnyűség történt. Akkor azonnal te intéztél mindent. Volt egy adottságod: mielőtt bárki föleszmélt volna, te már azonnal tudtad, mit kell csinálni. Emlékszel? Sokszor kezelt barátotok, tőletek idősebb, elborult és úgy gondolta, nincs tovább. Felakasztotta magát. Holttestére hárman találtatok rá.
Mielőtt bárki meg tudott volna mozdulni a rémülettől, te már levágtad, leemelted és hívtál mentőt. Már hiába, de őket hívni kell. Vagy amikor a Cila, a mi szeretett, kék perzsa cicánk nem jött elő délutánig. Öt éves volt, még kétszer ennyit élhetett volna. Neked szóltam, hogy befeküdt a fotelok mögé. Ez mindig gyanús volt, mert ha ő elbújt, akkor valami baja kellett legyen, ezt tapasztalatból tudtuk. Te ugrottál, szétdobtad a nagy fotelsort:- Anya, te ne gyere ide! – csak ennyit mondtál. Én szót fogadtam. Csak annyit láttam, hosszan elnyúlva ott fekszik Cila.
Te hoztál egy nagy zsákot, finoman, mintha még élne, beletetted, a szőnyeget föltakarítottad. Elmentünk az erdőbe eltemetni. Te ástad meg a sírját. Hosszú évek óta most kint jártam. Nem változott semmit az erdő, még a fát is véltem felismerni, ahol a sír van. Szépen, alaposan csináltad, semmilyen állat nem áshatta ki. Amikor eljöttünk onnan, akkor átölelted a vállamat. Nem voltak szavaid ilyen esetekre.
Nem beszélni szoktál, hanem segíteni, jelen lenni. Rád akkor számíthattam, mikor reményvesztett és elesett voltam. Akkor mindent megmozgattál, hogy újra a régi legyek. Mikor jól voltam, látszólag nem is törődtél velem. De mindig az elérhető közeledben kellett lennem. Hozzáértők megmondták, gyógyításra születtél. Te mereven elutasítottad. Soha nem voltál hajlandó ilyesmire. Nem is hittél benne. Egyszer nagyon lázas voltam. Minden ízületem majd szétszakadt, ahogyan ez ilyenkor természetes. Én bírom a fájdalmat, de ez esztelen és értelmetlen volt. Akkor megkértelek: - Miklós, segíts! – Nagy, meleg tenyereddel betakartad a térdemet és vagy tíz percig otthagytad. Esküszöm, úgy elpárolgott a fájdalom, mintha ott sem lett volna. A hangszereidet is elhagytad a visszatérés szándéka nélkül. Nem akartad többé. Egyedül az állatkertet imádtad. Húsz órákat dolgoztál nekik és ezért még három évet munka mellett keményen tanulni is hajlandó voltál. Tele volt a polcod roskadásig állatos könyvekkel már gyerekként, de nem gondoltam, mennyire szívügyed és hivatásod lesz az ő nevelésük, gondozásuk. Érezted, ők hűségesek és nem hazudnak soha. Ha egy beteg állatot el kellett altatni, gond nélkül megtetted. Neki így jobb, azt mondtad. Betegen nem tud élni szegény. Sokszor néztél eltűnődve a távolba, míg ültünk egy teraszon, és beszélgettünk. Te mindig te voltál, noha engedelmesen, szívesen jöttél velem, velünk, de te nem csacsogtad, viccelődted végig az időt. Néha igen, akkor gurultunk, mert humorod az volt. Besenyő Pista bácsit, meg Hófehérkét kívülről fújtad és minden alkalommal megnézted velem. Te is olyan voltál, mint én. Ha valami megfogott, nem tetted le a kezedből. Stephen King:  „Cujo”- ját legalább hét  évig ajánlgattad. Aztán négy nap alatt elolvastam és megértettem, miért szereted annyira. A bernáthegyi kíváncsiságból bedugja az orrát a rókalyukba. A veszett róka belemar az orrába. A selymes szőrű, kenyérre kenhető szelídségből csapzott, iszonyú, vérengző vadállatot csinál ez az alattomos betegség. Most, hogy írom, döbbenek meg, mennyire a te vétlen sorsod van ott leírva. Megmart az ismeretlen baj. Te nem lettél vérengző fenevad, csak csendesen elmentél, ahová nagyon szívesen elmennék utánad. Nem az emlék mondatja velem, hiszen az objektivitásom nem veszett el, sőt erősödött, ha ez lehetséges.  Miattad nem majomkodhatok. Te tényleg nagyon jó voltál és nagyon, nagyon szelíd. Olyan átutazó érzete volt az embernek veled kapcsolatban. Olyan:- Még itt vagyok. – érzés. Otthon szerettél lenni a legjobban. Tudni, hogy valamelyik szobában ott vagyok. Nagyon mélyen bennem maradt. Komolyan beszélgettünk a jövődről, milyen családot szeretnél. – Tudod, anya, én olyan feleséget szeretnék, mint amilyen te vagy. Törődjön a gyerekekkel, legyen tisztaság, úgy csinálja a dolgokat, ahogy te szoktad. Én inkább megkeresem a pénzt, csak ő vigyázzon mindenre. - Én akkor figyelmeztettelek téged, ez jó gondolat, csak őrá is tekintettel kell lenni. Ha te hazajössz és fáradt leszel, legyen benned erő ahhoz, hogy vele is törődj, mert akkor elmagányosodik melletted. Kérdőn húztad fel a szemöldököd:- Hogy képzeled? Hát persze, hogy nem fogok újságot olvasni mellette. Beszélgetünk, így, ahogy szoktunk, meg elviszem bárhová, ne érezze, hogy egyedül hagytam. - Ennek a modellnek a megvalósítására nem kerülhetett sor. Akit ő választott és rajongva csüngött rajta, erre nem volt alkalmas. Próbáltam erről beszélni vele. Nem lehetett. Szent volt, sérthetetlen az összes képtelen elgondolásával együtt. Föl is hagytam azonnal, hogy a megkezdett mondatot befejezzem. Egyszer nagyon megütődtem. Telefonáltunk, s minden előkészítés nélkül azt mondtad:- Azt akarom, oda temessenek el, ahová őt. -
Ez olyan volt, mint egy villámcsapás. Bár az imádottja 13 évvel idősebb volt, nem gondoltam, hogy ennyire fiatalon ilyesmi Miklós eszébe jut. A ragaszkodás teljes mindenhatóságát gondoltam ebbe a mondatba. Most, tíz éve a hátrahagyott kedves nem tudom, jár-e még a sírhoz. Eleinte minden nap járt.
Erről értesülve jutott eszembe – nem most kellene. De ezen nem segíthet már senki. Nemcsak az én gyáva álmodó lelkem gondolja, jó helyen vagy és boldog vagy. Hiszem, hogy így van. Tudnám az ellenkezőjét. Őrzöm az állataidat. Őket még harminc évesen is melléd kellett fektetni, ha itthon ágyat vetettem neked. Egy nagy gyerek maradt a te tiszta lelked minden felnőttséged és okosságod ellenére.
Nagyon hiányzol, kisfiam! 2003.július.17.-én haltál meg.









Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...