2013. április 28., vasárnap

IKREK






IKREK



A két kislányt úgy várták a szülők, ahogyan csak egy boldog
pár gyermeket várhat. Nagyon megörültek, mikor kiderült, egyszerre két baba kívánkozik a családba. Minden gond nélkül hordta ki őket az édesanyjuk. Fiatal volt, jó genetikai adottságokkal. Nem hízott mázsásra. Szép, kicsi terhes asszony volt. Férje, ha lehet, még jobban imádta, így pocakosan.


A kislányok valamivel kettőezer gramm fölött jöttek a világra, természetes úton, negyedóra különbséggel. Anna és Aletta, mert ezt már előre eltervezték. Az ultrahangos vizsgálatnál olyan szerencsés volt a babák benti állása, hogy lehetett látni, lány lesz mind a kettő. A doktor kérdezte, akarják-e tudni? Akarták. Így már kész nevekkel és kellően előkészített tereppel vártak rájuk. Anna bírta szépen a „kinti” létet. Aletta azonban bekékült. A csecsemő osztályon a doktornő azonnal megnyugtatta az aggódó szülőket – nincs baj. Kicsi oxigén, kis inkubátor meleg és Aletta nemsokára Anna baba mellé kerül a kiságyba. Pár nap elteltével ez meg is történt. Amikor elérték a 2.500 grammot, haza lehetett vinni őket. Ehhez a súlyhoz az orvos szigorúan ragaszkodott. Ez az az alsó határ, amikor az újszülötteket hazaengedik. Ikreknél pláne nem árt a gondosabb megfigyelés. Otthon minden volt, ami csak kellett. Az ismerősök, barátok szépen összeadták a patyolatra mosott bébi holmikat. Manapság mindenki ezt csinálja. Újat venni mindenből esztelenség, hiszen alig van rajtuk valami, máris kinőtték. Ágyakat, pólyázót venni kellett – természetesen egyformát. A lányok fejlődtek szépen. Nőttek, mintha húzták volna őket. A harmadik hónapban tűnt föl, hogy Aletta nem kapkod a színes kendő után. A háziorvos alaposan megnézte, majd a szemészetre utalta az inkubátort megjárt lánykát. Lesújtó eredménnyel tértek vissza. A dús oxigén miatt levált a retina – valahogy ekképpen szólt a magyarázat. Az nem is volt fontos, de a végeredmény annál szívbemarkolóbb volt. Aletta inoperábilis.
Magyarul – semmilyen körülmények között nem lehet a látását visszaadni. A szülők leültek és megbeszélték a továbbiakat. Mami és papa – mert a terhesség kezdete óta így szólították egymást, elhatározták, hogy a két kislány egyforma bánásmódban részesül ezután is. Aletta tragédiáját nem szenvedheti meg Anna azzal, hogy vak testvérével többet foglalkozzanak, jobban szeressék. Mindent együtt!
És ez így is lett. Együtt növekedvén Anna természetesen élte meg, hogy van egy terület, ahol ő az erősebb, ezért segít a testvérének. Nem volt soha veszekedés, mert mint egy pót anyácska, úgy oktatgatta nem látó húgát. A nagymamák felajánlották, hogy segítenek, bank is adott törleszthető hitelt. Így aztán vehettek a városhoz közel, de már kint a zöldben egy nagyon szép házat, rettentő nagy kerttel, végében az erdő.
Az erdő után némi ártér - féle, de a folyó itt mindig szelíden viselkedett. Ezt a területet csak az óvatosság hagyatta meg az emberekkel. A vak kislány látó iskolába járt. Bár a Braille írást megtanulta, nővérével együtt járta ki az osztályokat. Az órákat diktafonra vették, írásbeli dolgozatot meg számítógéppel készíthetett. Jó eszű, gyönyörű lány lett a két fekete szépségből. A hajuk leért a hátuk közepéig. Szemük olyan sötét barna volt, mint egy-egy sötét ékkő. Annyi volt a különbség, hogy Aletta szeme és szempillája ugyanolyan szép volt, mint Annáé, csak a szemek meredten előre „néztek”, mozdulatlanul. Az okos családi szeretet miatt Aletta arcmimikája is kialakult, nem lett merev, mint általában a látásuktól megfosztottan született embereké. Kettejüket csak ez a merev tekintet különböztette meg. Mint az ikrek, mindent együtt csináltak és határozottan egyforma öltözködés mellett döntöttek. A főiskola már szinte rutinosan ment. Nyelv és számítástechnika volt a választott szakpár. Aletta érzékeny füle itt Anna számára nyújtott sok segítséget a helyes kiejtés elsajátításában. Otthon is minden munkát megosztottak, hiszen a jól ismert házban Aletta úgy tájékozódott, mintha látna.
A kerti munka is sok örömet hozott kettejüknek. A szülők csak a hétvégeken tudtak tevékenykedni, de a lányok minden kis palántát néven szólítottak, minden rózsabokorért megküzdöttek.
Csodás kis paradicsomot varázsoltak a ház köré. Balázs élsportoló volt és negyedéves. Szülei kívánságára hamar belátta anno, hogy tanulás nélkül nem megy sokra, mert a spotból kiöregszik az ember és valami kell a kezébe akkor is, ha már nem lesz híres. Szőke, magas, atléta termetű, végtelen szelíd fiú volt. Édesapját egy tragikus balesetben vesztette el. Ettől még szerényebb lett, még érzékenyebb és fogékonyabb mások bajai iránt. A főiskolán, egy folyosó sarkán futottak egymásba Annával, olyan erővel, majdnem baleset lett belőle. Elnézést kértek, szabadkoztak mindketten, magukra vállalva a hibát, nem kellett volna ennyire rohanni… Ebből beszélgetés lett, majd kölcsönös vonzalom. Hamarosan hatalmasan dúló, mély szerelemmé nemesedett az érzés mindkettejükben. Anna esténként mindent elmesélt Alettának, aki örült testvére örömének és ámuldozva hallgatta, mi minden történt aznap. Sokszor elvitték magukkal Alettát is, sétálni, fagyizni és furcsa módon, moziba is, mert a vak lány azt nagyon szerette.
Képzelőereje igen fejlett volt, a hangok alapján, meg a családja sok meséjétől színesre érett fantáziájával hozzáképzelte a képet a hanghoz. Mindig állította: remekül szórakozik, amikor moziba mennek. A párocska persze eljárt otthonról kettesben is. Aletta ezt tudomásul vette, minden megjegyzés nélkül. Hallgatta kedvenc zenéit, vagy a számítógép mellett dolgozott, vagy éppen maminak segített valamit, közben jókat beszélgetve. Ugyanolyan szép volt, mint Anna, hamvas és üde, csak a meredt szempár árulkodott arról, neki valami végképp hiányozni fog az életéből. Mivel Balázs szinte minden szabad óráját náluk töltötte, lassan családtaggá vált. Aletta vállát is szeretettel fogta át néha. Üdvözléskor a puszi neki sem maradhatott el. Mi játszódik le Aletta lelkében, senki nem gyaníthatta, mert nem beszélt soha erről senkinek és a magatartása sem változott meg.
Komoly volt mindig, de kevésbé vidámnak sem volt mondható. Mint máskor is, mostanában ugyanúgy viselkedett. Egy szép nyári estén Balázs későn érkezett edzés után. Alettának lényegtelen volt a fény, hiszen nem érzékelte. Ha egyedül volt, nem gyújtott villanyt soha.  Épp a kertbe tartott, mikor a sötét, tárt ajtójú előszobában Balázsba ütközött. - Megérezted, drága, hogy jövök? - kérdezte forrón és szerelmesen szájon csókolta Alettát. A sötétben, a hirtelen találkozás megzavarta, mert a lányok alakja, illata megegyezett. Tévedésére akkor jött rá, amikor a fényes nappaliban meglátta az asztal körül sürgölődő Annát. Nagyon meghökkent, de természetesen nem hozta szóba előbbi tévedését. Csókkal üdvözölték egymást. Leültek ketten a vacsora mellé. A többiek már túl voltak rajta. Anna csak őrá várt.
Aletta kiment a kertbe, aztán folytatta az utat az erdő felé. Megértő szívében örökre fészket rakott a bizonyosság, amiről addig nem vett tudomást: ugyanúgy szereti Balázst, mint Anna. Az ő reményei hamvába holt remények voltak.  Testvérétől nem veszi el semmiképpen. Nem is tehetné, hiszen Balázs Annát szereti. A húsz éves, lángoló szívben először érett meg a bizonyosság: - az ő élete fölösleges! Érvek ezreit lehetett volna felsorakoztatni, mennyire nem az! De ő reménytelenül, VAKON, volt szerelmes és bár mindenre okosan fölkészítették, erre a legelővigyázatosabb szülő sem gondolhat – csak így egyszerre – jelek, előjelek nélkül. Biztos léptei már az árteret is elérték, de ő folytatta az utat tovább. A folyóparton mélyet szippantott a párás levegőből. Teli tüdővel élvezte a fiatal, egészséges ember örömével, a különös, zajokkal teli éjszakát, illatait, a selymes szellő érintését, majd kis mosollyal elindult a víz felé. Soha nem találták meg. Sírja is csak jelképes volt a kertben. A szeretett, sokat ápolt kertben.

Anna és Balázs a főiskola után összeházasodtak. Szívük mélyére féltett kincsként tették el Anna kedves, másik felét. Beszéltek is róla, emlegették sokat. Mindig nagy szeretettel, mintha köztük volna. Már várták a babát. Nem mondta ki egyikőjük sem, de nagyon örültek, hogy nem ikrek lesznek és kisfiú a kis jövevény, akit hamarosan, mindketten átölelhetnek majd.


thao


Jegyzet az olvasóknak





Kedves és nagyra becsült olvasóim!


Az elmúlt év augusztusában találtam rá erre a kiváló sablonra.
Akkor úgy határoztam - tíz év munkáját kiválogatom és "ráncba
szedem".

Nagyon jó ötletnek bizonyult. Eddig majd hatezer olvasó tekintette meg a világ szinte minden tájáról. A vezérlőbe csak én tudok jelszóval bejutni - onnan látom az aprólékos részletességgel feltárt
adatokat. Még térképem is van, amin zölddel be van satírozva az
adott ország, ahonnan épp olvastak. Ahol többen, ott a satírozás is 
sötétebb zöld. Nagyon boldoggá tesz minden adat.

Mivel egy élet munkájáról van szó, a kezdeti tempót nem vagyok képes produkálni. Értelemszerű. Egyszerre igyekeztem föltenni, új ruhába öltöztetni verset, prózát. Amikor a kiválasztottak fölkerültek, akkor már csak az adott nap - hét - hónap dolgai
kerülnek a lapra. Mostanában nem nagyon látogat a múzsa - de ilyen "csend idő" minden alkotó életében előfordul.

Annyit még hadd tegyek hozzá:- egész életem a betűk és hangjegyek bűvöletben telt. Hivatásom a könyvtár, illetve a fordítás, de alapfokú zeneoktatásra is képesítve vagyok.
Ez utóbbi - bár Németországban nagy sikerrel vittem zeneóvodát - 
nos, nem a kedvencem. A tanítás nagyon sokat kivesz belőlem.
Nem nekem való. De emlékeimben megtartom. Ez azért érdekes, mert három gyermekem nevelése életem legnapfényesebb kora
volt.

Mindig olvastam, ma is tájékozódom, de a fő terület az általam leírott betű irányába tolódott. Sok harcom után (nagybetegek évekig tartó ápolása, középső fiam tragikus elvesztése - mind gátoltak és erősítettek egyben). A most, legutóbb közzétett Nick Vujicic történet abban tett biztossá: - Ami nem pusztít el, az megerősít!  - 

Még egy hatalmas élményforrás ki ne maradjon:- a filmek!!!
Mindig mozirajongó voltam, mostanra itthon halmoztam fel
mindazt, amiből építkezni tudok. Van olyan filmem, amit ötvenszer láttam, de még mindig találok benne csomó mindent, ha beteszem a DVD lemezt.

Kívánok sok szép percet a web - oldalaimon, köszönöm az eddigi látogatásokat és kérem a türelmet. Az eddigi tempót nem fogom tudni produkálni - de még sok új ötlet, érzés, írnivaló van raktáron.
Fejben, szívben, egyaránt. 

Reméljük együtt - elő is fognak kerülni - ide az olvasó elé.
Mindenkit továbbra is nagy szeretettel várok és az eddig 
tanúsított érdeklődés valósággal lenyűgöz!

Szeretettel:

thao





2013. április 27., szombat

Nick Vujicic






Nick Vujicic


és a tetra amelia szindróma


Ez a csodaember 1982- ben született, Ausztráliában. Elmondása szerint a kitelepült szerbek és magyarok képviselik Európát. Nick végtagok nélkül született, nagyon szerető családba. Míg el nem érte a sorsát, küldetését, boldogtalan kisgyerek volt, gúnyolódás céltáblája. Mélyen hitt Istenben és minden este kért tőle karokat és lábakat. Nem kapott. Maradt tetra améliás és lett példaképe egy egész világnak. Őt látva minden nyafogásunkért mélyen szégyelljük
magunkat. Prédikátor, lelkesítő segítségadó, államfők
tárgyalnak vele és viszi a szeretet üzenetét szerte a világban.


Sem a tetra amélia tudományos taglalása nem tisztem, sem adathalmazzal nyakon önteni az olvasót. Előbbiről tudós orvosok cikkeit kell megkeresni, utóbbiakat a Google két perc alatt kidobja. Én a rám gyakorolt hatás megörökítésére érzem magamat hivatottnak. Ez a mára 31 éves, gazdag szívű, nagy tudással rendelkező prédikátor – lelkipásztor vidám, kiegyensúlyozott, teste a rengeteg sporttól izmos. Csak remélni tudom, hogy gyönyörű felesége és immár kisfia sokáig élvezhetik lénye minden kedvességét, bőséges szeretetét.




Nagyon jól építi fel az előadásait. Az elején mindig vidám sztorizgatással kezd. Oldani akarj a sokkot, melyet első megjelenése a hallgatóságból kivált. Pár történet után teljesen elfelejtünk, mije hiányzik. Csak arra koncentrálunk – mi mindene van. Nagyon helyes férfi!
Így el tudom képzelni, hogy mikor lámpánál szemezni kezdenek vele a nők – ő kioldja a biztonsági övet és körbe fordul az ülésén – ezzel a frászt hozva az „alkalmi
ismerősre”. Ahogyan ő beszél gimnazisták előtt a drogok gyilkos hatásáról, vagy őszintén elmeséli, hogy a szüzességét ő megőrizte jövendő felesége számára – nem szájbarágós, unalmas duruzsolás. Megrendítő erővel hat.
A gyerekek is úgy fogadják el a tisztaság, a lélek üzenetét, ami valóban célba – lélekbe ér.  Előadásai nincsenek megtűzdelve az isten folytonos emlegetésével. Három alkalommal emlékszem rá, amikor kimondta, néven nevezve. Annyi kellett és az teljesen és kitörölhetetlenül célba talált. Mindenkinek nagy élmény a vele való találkozás. A jegyek elkelnek – szinte a kiplakátozással egy időben. Az előadás vége a mindenki számára járó ölelés és kedves, mosolygós arca, ahogy biztatóan mondja: - Szeretlek! –

Nagyon sok élethelyzetemben éreztem a lelkemet „halmozottan tetra améliásnak”. Őt látva és hallgatva erőt kaptam, útmutatást. Nem oldódnak meg a bajaim, csak ha magam aktív vagyok és teszek érte. Mélyen elszégyelltem magamat két ép karral és lábbal. Már van példa előttem – hiszen élni, óráról, órára soha nem könnyű – mindig eszembe fog jutni Nick és ez segít  ügyesnek lenni épen ugyan, de sokszor törött lélekkel.
Maradj velünk nagyon sokáig, varázslatos EMBER!


thao






















A VUJICIC CSALÁD BŐVÜL!!!!

AZ ELSŐ GYEREKÜK, A KISFIÚ EGÉSZSÉGES, ÉS MÁR MILYEN NAGY! ANYUKA POCAKJÁBAN AZ ÚJABB JÖVEVÉNY. "ISTEN SEGÍT, HA SEGÍTESZ MAGADON".
TETRA AMÉLIA SZINDRÓMÁVAL TELJES, GYÖNYÖRŰ CSALÁD, ÉS MINDENKIN SEGÍTŐ, VILÁGMÉRETŰ TISZTELETET KIVÁLTÓ ÉLETVEZETÉS. SZÍVBŐL GRATULÁLUNK!











2013. április 20., szombat

Plaisir d' amour



Plaisir d’ amour



Ha látlak, szívem, égbe szállok
Veled, ha kezed kezemhez ér,
Kiugrik dobogó szívem…
Ha az ég esősre vált, nem számít
Semmit sem, mert velem vagy,
Te drága, oh, istenem…
Kérj, várj, hívj, kedvesem…
Ha látlak, szívem, égbe szállok
Veled, ha kezed kezemhez ér,
Kiugrik dobogó szívem…

Ha tűz a nap, s a tenger oly kék,
Nélküled az egész semmit nem ér,
Míg veled, az egész világ enyém!

Ha látlak, szívem, égbe szállok
Veled, ha kezed kezemhez ér,
Kiugrik dobogó szívem…

*

Szeretlek a halál után, szeretlek
Kettőnk viharos, könnyes hajnalán,
Szeretlek, ha mosolyogsz, s ha látom
Keserű könnyed…

Csak azért élhetek,
Mert veled
Élek…


thao




(Martini: Plaisier d’ amour dalának ihletése.
Nem dalszöveg.)







Letettem...






Letettem…


… a szemüveget, elfáradtam mára.
Készítek egy jó teát, elfészkelek, s
Hátha… még mindig várok valami
Jót, mely földeríti szívem, még
Mindig akarok egy napra egy kis
Biztatót, hogy besurranjon lelkembe,
Testembe a kellem…

Amikor jön a fiam, akivel egy a lélek,
Bármilyen kicsi az idő, érted születtem,
Gondolom mindig – és ma is csak érted
Élek! Ragyog a szeretet melegétől kedves
Arca és megsimogatom, nagyon boldog
Vagyok. Szeretjük egymást, ez örökké így
Marad. Ha van gondolat, tőle kapok
Minden gondolatot.

Az ő érdeme, hogy hosszú idő óta ismét
Vers született. Az ő hatalmas szíve miatt
Telik meg az enyém, és hiszek, átérzek,
Vallok minden szeretetet. Van élete, teljes
Család, jól van nagyon – de neki én - én vagyok.
Nem voltam húsz, mikor megkaptuk egymást,
Azóta nélküle nem tudok elképzelni egyetlen
Napot.

Ha tudom, távol dolga után száguld, a szíve,
Érzem, tudat alatt mellettem dobog. Senki
Nem hiányzik már, betölti az életemet, okossá
Csinál minden napot. Nem eshetek alább, bár
Az idő kegyetlenül szalad.

A gyöngyvirág, szemüveg, tea, könyv már
Én vagyok, te vagy az íz, az illat, a fény, a
Bizonyosság, a soha fel nem fogható, éltető
Levegő, melyben fürdöm és körülvesz.

Tőled fényes a nappal és tőled oly
Varázsos a bársony, lila est…



thao






2013. április 9., kedd

Kis szomorú







Kis szomorú…


Eső csepereg
Könnyes a szemed.
Árva asztalkán
Kihűlt teád.
Csak ülök veled,
A szívem messze,
Hol van már
Szerelem bilincse?
Kis emlék, kis fájás,
Csak épp hogy jelen…

Milyen bánatos egy
Múló szerelem…

Szemed még kérlel,
Szavad elfogyott.
Legalább mondhatnád:
- Te voltál a rossz! –
Nem lenne igaz,
Hát csendben maradsz,
Keresed a léptünk
A hideg fák alatt.
Keresed a szép szót,
Mely már keserű…

Milyen szomorú, ha
Meghal a derű…

Sután még kezemhez
Odaér tiéd. A mozdulat
Meghal, már többé
Nem is él. Nem fogod
Többé a kezemet már.
Esik, vagy nem, az idő
Biz lejár. Ha eljön a
Pillanat, az idő lejár.
Maradsz egyedül, más
Utad nem akad.
Ilyen keserves lett
Most ez a nap...
Elszállt egy álmocska,
Szárnya eltörött.
Egy libbenő tollat,
Fehéret, vétlent,
Ártatlant, árvát
Még elküldött
Nekünk…

Fehéret,
Árvát,
Bolondos
Reménység
Kurta
Románcát…
Nekünk
Elküldött.



thao

2013. április 8., hétfő

Heureuse




Heureuse


Nehéz, nehéz, hogyan
Mondjam el?
Nehéz, nehéz, mért
Magyarázzam el?

Mennyi mindent hittem bele,
Mennyit álmodtam én vele,
Hogyan jön el, mi ez? Érzés!
Mely telít, mint víz a kutat,
Mint itató szomjas lovat.
Mitől lélek kapja rég várt,
Kicsike, ostoba szárnyát…
Varázsol körém világot,
S talán esőben sem ázok…

Nehéz, nehéz, hogyan
Mondjam el?
Nehéz, nehéz, mért
Magyarázzam el?

Hozzád tartozni
Merészség.
Ezt elvetni-
Esztelenség!

Ez valami furcsaság…
Segíts nekem! Hogy hívják?
Segíts most megértenem…
Bármi az, én elhiszem.

Neked, hiszem,
Neked, hiszem…


(Hommage ’a  Edith Piaf)


thao




2013. április 7., vasárnap

Vagyok





Vagyok

Vagyok a semmi közepén,
Lyukas szívvel,
Törött,  szomorún.
Nem fordítana rajta,
Ha mellém állnál.
Mert nincs az a hatalom,
Mely rábírna,
Hogy martalékul
Magam odadobom.
Prédául a vad semminek.
S mint Viski János álomlovai
Falamon,
Remeg a cimpám.
Büszkén kirúgok.
Istrángot szaggatok.
Mert a megmaradt
Én – nem igázható.
Nem teljesít oktalan parancsot,
Értelem nélkül nem pányvázható.
Patájával rúg egy hatalmasat
Szívem megmaradt ereje,
S mint képen a fehér ló, leg elől
Kitör, a fejvesztett
Rémes
Semmibe.



thao

Ma este***





Ma este rád vártam…

        

      …s ha már előttem liheg ez az ostoba gép, miért ne lenne jó, ha kezedbe raknám a szív örömét. Hallani nagyon szeretlek téged. Olyan természetes. Magától érteti meg magát a szavad. Neked kimondani mindent olyan vidám és egyszerű. Ezzel teljesen össze - visszakavartad bohókásan az agyamat.

Meg voltam győződve, hogy silány pocsolyává süllyedt a világ.
Gyanakszik minden ember és gyarló csodákra vár. A csodák persze, hogy nem jönnek, ezért legalább a gépen át adunk a másiknak egy jó nagyot. Nesze a pofádba, kaptál most legalább. Olyan más volt téged hallani.
A régről, mindenkitől megszokott, kellemesen, őszintén érkező szó most kétszeresen meggyőzően hatott. Neked, ami fáj, vagy bánt, humorral az is megoldható. Te meg a keserűség nekem valahogy nem egy fedél alá hozható. Képes voltál vonatra ülni pár óráért, mert elromlott a kocsid. Meg vagy győződve, jó helyre jössz, merthogy téged várnak itt. Nem tudom kimondani, mi leszel te nekem. Pajtás, jó barát, vagy beköltözöl és fészket raksz a szívemen. Mindegyik jó lesz, mert mind összetartozás. Hidd el, olyan jó összetartozni – velem. Nem kértél, nem vártál el, nem kényeskedtél, nem kellett hatvanszor egyeztetni. Jött egy tapogatózó üzenet. Borotva, utána pályaudvar, hiszen alig három óra, s ott leszek veled. Most már nem tudom, hál’ isten „ma” ez lenni, hogy szokott. Azt tudom, velünk hogyan van és ez a régi, megszokott. A tisztességes közlekedés egymás iránt. Csipkelődős szavak, aljukon mély tisztelet, semmi bántás, csak jókedv és mulatás.
Nem akarlak marasztalni. Szeretném, olyan madaram legyél, ki fészekhagyóból rakóvá válik, s időnként megtér megnyugodni – hazafelé. Kalitka ajtaja mindig nyitva áll. Kérdezni nem kell, szólni se, ki- be-.
Akkor mégy, mikor a dolog szólít és jössz, amikor már a szíved csordultig tele. Remélem az álmod, mi ugyan sokat biztos nem foglalkoztatott, most teljes egészében valóra válik. Kellemesen nagyra nyitott szemed nem a rémülettől csodálkozik. Vagy nagy hazárdőr vagy, vagy nagyon megszoktad, milyen az ide- oda. Vagy egyszerűen úgy gondoltad egyszer, a fenébe, mindenkivel történhet csoda. Kitesz a vonat a jól ismert állomáson. Villamos, majd megáll a szemed a régi házon, tárul az ablak, benne a célszemély – magam. Mosolyod pontosan mutatja majd, mi végre tetted ezt velünk, Uram. Mert kezedben összpontosul kezdet és vég. Állomás, hezitálás. Biztonság és sóhajos, megkönnyebbült találkozás. Tegyél hát velünk csodát, ahogy mindig szoktál. Két ember találja meg végre egymás melegét. Házad békéjét és minden vélt bűne örök bocsánatát.
Ezzel szentelve meg a kezdődő csodát.



thao

Vallomás






Vallomás



Úgysem jutsz hozzá, nem fogod olvasni, elmondhatom hát mindenkinek. Ha már neked nem lehet… Minek tartogassam, kinek? Te kaptad valaha egykor írásaimból a szebbeket. Te töltötted be a teret, s most üresség kellene, hogy legyen – de csak ott bent és csak egy pici sarokban. De az a sarok most már mindörökké úgy fog maradni. Csak és kizárólag lényedtől, nem a dolgok teljességét tekintve - üresen.

Ha Laci még élne, elmenne hozzád és rettenetes érvhalmazzal szétbeszélné a fejedet. Minden leleményét latba vetné, hogy fölrajzolja neked kiválóságaim sorát. Mert ő annyira szeret engem, hogy nem bírná elnézni, hogy más ne ugyanezt tegye. Nem hasadt a tudatom, de vele szoktam erről beszélni. Nem szavakkal, persze, csak lélekkel. Megért és most már velem örül. Tudod, nagyon jól, hogy Miklóssal ilyesmiről nem lehet beszélni. Meg ő most átmeneti állapotban van. Ezt nem magyarázom el, ne haragudj, nem tehetem, de a szívem érti pontosan. Őt most hagyni kell. De Laci már ráér és dühöngene miattad – és őszintén örülne, hogy „vége a történetednek”! Félnék tőle, hogy leidiótázna, mert nagyon indulatos tudott lenni! Már biztos megfontoltabb, mióta másak lettek a gondolatai. Húsz év már egyfajta megállapodottságot jelent a lélek-létben is. Azóta, hogy elment, most már „globálisan” lát mindent, biztosan nem törődik apróságokkal. Ilyen aprósággá zsugorodtál. Ez nem te vagy. Keserű lettél, még zárkózottabb és nagyon – nagyon rideg, mióta eldöntöttél „minket”. Istenem!
De jól tetted! Nincs megoldás a fejedben, pedig beletettem. Nincs megoldás a szívedben, mert megölted, direkt és kegyetlenül. Magam előtt látom, ahogy egyre vékonyabb vagy, egyre szótlanabb, egyre többet dolgozol és éjszakázol. Már egybefolyik nappal és éj, pár óra ájult alvást kivéve, hogy felejts. Nem fog menni. Őrölöd magad és őrölnél engem is. Csak én már másban élek, ahol nincs kegyetlenség, oktalan józanság. Engem egy olyan puha szeretet vesz körül – amilyen neked NINCS. Ez éltet és neki megígértem, hogy együtt életben maradunk, bármit is tesz velünk a világ. Ennek Laci is rettentően örül, mert tudja, hogy Miklósnak megígértem, de ez a kettős fedezék az ő lelkét teljesen betölti. Téged nem utál, dehogy, csak elnézi, ahogyan szenvedsz, és annyi mindent tudna neked mondani… Nem teszi. Nem azért nem teszi, mert ő már nincs itt. Dehogy. Hozzád nem lehet utat találni és ő nem is akarja ezt erőszakolni. Nagy a hatalma, de megváltó nem lehet, csak mindenki, saját maga, a saját sorsában. Ebbe a szép Szakállas Ember szól bele, mert annyira önállósított bennünket, hogy nehogy ő emelgesse már a lábainkat, ha menni akarunk! Viszont azonnal lép, ha úgy érzi, igazságos és megérdemeltük. Bezártad az összes ajtót és kidobáltad a kulcsokat. Ezen már egy kíváncsi, oktalan, követelőző Judit sem segíthet, aki szegény, megváltásra váró Kékszakállú reményeit döntögette sorra. Az legalább kulcsokat követelt. Megkapta. Tőled nem kér senki semmilyet. Bezárt az ÉLET nevű boltod. Csak a süket és vak tábla fityeg a sötét ajtón.

Nem írok már neked több szépet. Valahogy elúsztattad magadat a ködben. Láthatatlan lettél a magad számára is. Nem haragszom rád és nem is fájsz nekem. Sajnálni nincs kit, hiszen a legdrágább kincsedet veszítetted el: - önmagadat és az életedet. Én viszont nyertem – hogy mit és kit, mellékes. Neked köszönhetem. Az életünk így kerek. Attól kapunk a legtöbbet, aki látszólag elvesz.
Nem fura?


thao





Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...