2012. december 27., csütörtök

Régi álmok





Régi álmok szövik át…



…a néma éjszakát, nem bántanak,
nem sértenek, csak kísérnek a
sötéten át, mesélnek rólad, rólam is,
mikor még próbáltuk hinni a semmit,
de küldtelek, sírva nem hagytam, hogy
lépted kísérje lépteim…
bölcs döntés volt, aláírtuk a magány
szerződését mi ketten, hisz otthonról
hívtál, minden ment, mint addig és –
mi gondoltuk – állandó az egész…
és megmarad, ugyanúgy – így…

nem maradt, mert jöttek ám a sötét
fellegek, a szívem árva, s néma lett,
hisz veled még nem is beszélhetek…
s a bajnak nagyja elrohant, s mi
szövünk sok álmot tovább, én azóta
tanultam félni, félként élni, megszokni
nélküled a magányos, üres lakást…
mert néha hívsz és eligazítsz, de nem
vagy a helyeden, bolyongsz a rengeteg
metropoliszban, pénzt keresni, életet
venni… s a legkevesebb az lett – mi van
velem…

a régi álmok most is átszövik a sűrű
éjszakát, s én gondolom, hogy kisüt
a nap, s a dolgoknak ésszerű rendje
akad és mi élhetünk együtt, tovább…
higgadtan, bölcsen, mint fény a kilincsen,
nem kérdezve, de felelve azonnal, ha kell,
oh éjszakák, oh élet – álmok, ne bántsátok
legalább a tárgyilagos, mindig magányos,
megszokott, régi szobát…



thao

Rád gondolok






Rád gondolok….



…mikor a fák mandulavirág
könnyeket sírnak, nekik a
méhecske a szerelem, de jó,
hogy én melletted maradtam,
nem keltem még föl, pedig
elindultam, hisz szomjasak
vagyunk, mind a ketten, de…

ilyen szerelem után várhat
minden, de minden, bőröd
az enyémhez tapad,s a
levegőben még rezegnek
a súlyos, teli vágyak –
mennyire imádlak…

nem tudok róla beszélni,
nem is kell, csak nézlek,
ahogy neked is rajtam
áll meg ragyogó
tekinteted, majd,
mint a pilleszárnyat,
egy ujjaddal végig
a csípőm vonalát
alig érintve
elkalandozol…

szépséges szerelmem,
csak ennyit suttogsz,
s ettől a bőröm kigyúl,
de elmegyek, hozom
a pohárban a sok
józan buborékot,
s hiszem, míg
egymást
szerettük,
az isten
halkabban
tette dolgát,
csendre intette
szorgos nyáját,
mert a szerelem,
az élet minden
féle és fajta
forrása
számára

sérthetetlen….


thao


Öregek





Tudod…

….mikor már olyan
Öregek leszünk, hogy a
Tetőn a cserepet csak a
Szél igazítja meg…
Mikor öreg macskánk
Már örökké alszik a
Melegben, s nincs kedve
A kertben szaladgálni,
Csak a kályha mellett
Elnyújtózva élvezi a
Hátralévő, pár napot,
Azután föllelhetetlen
Helyre elbújva megkeresi
A végtelen csillagot…


Nem fog számítani semmi,
Az sem, hogy nem bírunk
Rendet csinálni, mint eddig…
Csak egymást nézzük,
Fogod a kezem, én szólok,
Mikor valamit felejtesz…
Aprókat sétálunk,
Nagyokat emlékezünk.
Egy valami nem változik,
Nem, az sohasem, hogy
Az utolsó percig
Elkísér állhatatos
Szeretetünk…

thao

Ön nagyra van magával





Ön nagyra van magával…



…édes úr, pedig csak a kabátja
melegebb, hisz a csipkés rongy
a fagyban belőlem semmit nem
takar, sem a szőre hullott,kopott,
kicsi kepp…
most latolgatja magában, mit érek,
mennyit adjon és hová vigyen, de
arra biztos nem jár gondolban, hogy
a sarki kocsmárosnál kenessen egy
zsíroskenyeret…
forralt bort diktáljon didergő,
semmi kis belembe, ami meleget
ma még nem kapott, s az aszfalt
ilyenkor nem kegyelmez, tél van,
ma szörnyen fagyott…

az sem a maga gondja volt, hogy
ivott az apám és goromba volt, az
anyám meg meghalt egy fűtetlen
éjszakán és ezzel minden kicsi
jónak – vége volt…
ha nem akartam martalékul esni,
menekültem idegenbe ki, jobb
egy vadidegen, koszos ágy is, mint
egy féreg, ki laposra veri…
nyáron még elmegy, s a pék is kedves,
nem kér tőlem semmit, sajnál, s kicsit,
titkon szeret, de nem mondhatja, baj
lenne belőle, így kapok tőle kiflit,
kenyeret…

egy este össze fogok esni, s mert mire
észbe kapnak, orvos sem segít, így
elkaparnak olcsón, ima nélkül, letört,
kicsi, útszéli semmiség….


thao

Nem számít már






Nem számít már


Naponta, hajnalban eljön
A rossz álom, nincs menekülés.
Pokolba kívánom, de el kell
Viselnem, mert ez valami
Keresztfa, vagy mi az átok…
Égiek, bizony, jól megpróbáltok.
Aztán – kimegyek a napra,
Sálamat pimaszul lelógatva,
Szívem összes szánalmával
Érzem át a kerekes szék, a
Mankó, a fehér bot vissza
Nem vonható, végleges
Voltát, ahogy szembejőve
Megmutatja, ne nyávogj,
Élj, nézz a napba és hálát
Adj lábért, szemért…
Hogy nem lettél csúfja
A világnak, hogy a vágyott
Szó elér, mert az emberek,
Olyanok, mint te –
Ha kedves vagy,
Kedvesek…

Ilyenkor elfelejtem kísérőmet,
Mely már le nem vethető, de
Kellő ésszel még bőven élhető.
Belenézek a napba, örömet
Minden apróságban keresve
Sem kell – lelek, elém fut a
Gyalogút, a szél is nekem
Fuvoláz, arról, hogy kicsi
Már a hideg ereje, s minden
Ezer tavasszal van tele…


Mosolyra húzódik a szám.
Hozzád simulok, kezem
Kezedbe rejtem, csak
Ennyi, s bizton érzem,
Megtalált
Az Isten…


thao

Nem lehetsz velem





Nem lehetsz velem


Csak néhanap, de ez nem is
Fontos nekünk, minket keményen
Tanított az élet, nem úgy, mint mi
A gyerekeinketmi simogatással,
Jó szóval – minket sokkoló bajokkal,
De nem vehette el a hitünk, a bennünk
Itt, mélyen lakó szeretetünk, mely nem
Csupán szerelmet, vágyat takar

Én érzem, ha fájsz, ha hajtasz, mint az
Igavonó állat, neked rajtam a szíved,
Akkor is, ha éppen nem vagy és aggódó
Gondolatod az enyém – félsz-e, vagy
Fázol, drága lelkem – s ha nem bírod,
Legalább a hangodat útra kelted hozzám,
Legalább az velem lehessenés hallak,
Megnyugszom, vagy téged csitítlak, arról
Meg nem kérdezlek, ami, tudom, fáj neked.

Biztos lehetsz, mióta megtaláltalak, mióta
Rabja lettem makacs és édes, szelíd
Pillantásodnak, nem menekülök, nem, mert
Nem engeded – hisz ha akarnék, úgyis
Elmennék, de nélküled csonka, süket a lélek,
Veled Liszt B-A-C-H- ja feldübörög és
Annyi, hosszú, kínos év után, újra virágos
Az – életem


thao

2012. december 26., szerda

Nem érted






Nem érted…

...nem is akarod, mikor az
az elmúlásra gondolok, mert
gyakorlatom nekem ebben van,
s a külsőség rád maradt – titokban….
Én hiszem a szemed őszinte színét,
Én hiszem, hogy velem először játszol
Még, mint egy kisgyerek, ki örömet tanul,
Nem akarlak látni, nélkülem, józanul.
Feledkezz bele bolond életünkbe, mely
Tanulságok mellett örömet is hordoz,
Feledd el, hogy holnap valami majd
Kínoz…

Velem vagy – erre jobb szó nincsen,
Mit akarunk hát sok, átok bilincsen?
Légy jó, csak, mint mindig, s a szerep
Világossá válik, megváltásnak jöttél,
Vagy az átok teljesedni látszik…

thao

Most már csak őt!





Most már csak őt!


Ezt a házasságot az égben írták. Talán azért nem kísérte gyermekáldás, mert egymással a lehetetlenségig el voltak telve.
Megállapodott, szép, nyugodt hullámverésű életet éltek. Jók és figyelmesek voltak egymáshoz. Hivatásuk fontos volt, de mindig meg tudták és meg akarták beszélni a napot. A féltékenység szóba sem jöhetett. Úgy voltak vele – egymásnál jobbat? De hiszen olyan nem is létezik.

Nem éltek nagy lábon, de eleget kerestek ahhoz, hogy öt, házasságban eltelt év után megvolt minden, ami a kiegyensúlyozott mindennapok éléséhez jó, ha van.Költséges szórakozásuk egyetlen volt, a téli egy hetes sítúra.Nagyon élvezték a hasító levegőt, a lécek fantasztikus suhanását, a ragyogást, ott fönn, a csúcson. Ez többet jelentett nekik, mint egy nyári vakáció. Emiatt minden évben eleve ezzel a kellemes középpontozással készült a költségvetés. Idén is minden készen állt. Helyük mindig ugyanott volt lefoglalva, Ausztriában.A véletlen sodorta őket oda, legelőször és  hűek maradtak a kellemes, nagyszerű helyhez. Pakolás, útra kész minden, lehetett indulni a csodás fehérségek országába. A házba a szomszéd néni minden nap átment, ismerte a riasztó kódját, de hatalmas német juhásza nagyobb tekintély volt bármilyen elektromos ketyerénél. Szelték a határ felé a kilométereket és beszélgettek róla, mennyire jó, hogy ebben is ennyire megegyezik a felfogásuk. Rémes lett volna a másikat nézni, amint kényelmetlenül toporogva várja odafönt, szétfagyva azt, aki vidáman siklik – mert ő nem tud és nem is akar síelni, mivel imád a tengerben lubickolni, s neki a hó világa idegen.Majdnem ott voltak már, a hegyek szinte integettek. A nap valószerűtlen ragyogással zuhogott a hóra és a hegyekre.Az úttesten rejtőzködő, fagyos, legurult szikladarabbal a hólánc sem tudott megbirkózni – persze, hogy nem. A nagytestű jeep úgy gurult le a havas lejtőn, mint egy játékautó. Ervint a légzsák odaszorította a kormány és az ülés közé. Ági épp kikötötte magát, teát akart tölteni, mindkettejüknek. Kirepült a kocsiból és egy hegyes sziklának csapódott a háta. Innen megszakadt a valóság számára, mint egy mozifilm, mikor beleszakad a gépbe.Hamar rájuk találtak. Nem kellett sokáig a másik országban maradni. Semmi remény nem volt arra, hogy Ági valaha lábra áll. Elszakadt a gerincvelő. Nyaktól lefele semmit nem érzett. Ervin őrjöngött, de a barátja, Józsi megrázta és lecsillapította.A sors hozta, nincs kegyelem, nincs lehetőség. Ági örökre a tiéd marad. Mondott egy nagyon furcsa mondatot is. – Ágit szerette az Isten. Remélem, hamar meghal, mert neki, az örökösen tevékeny, agilis embernek ez méltatlan. –Ervin komolyan elgondolkodott azon, hogy e miatt a kijelentés miatt egy életre eltaszítja a barátját. Hamar rá kellett azonban jönnie, hogy ezt a gondolatot csak egy érző szív, egy igazi, másikat ismerő jó barát merhette így kimondani. Igaz. Sajnos.
Ági egyszer nagyon komolyan a szemébe nézett a férjének és a következőket mondotta:- Megköszönöm az életemet, mert szebb nem lehetett volna. Ha ennyi adódott belőle, akkor ennyinek örülök. Remélem, nem kell évekig így feküdnöm. Drága egyetlenem, téged a leghatározottabban arra kérlek, ha elmentem, szeress valakit, aki méltó hozzád. Szerelem, szeretet nélkül nem lehet élni. De őt szeresd, őt öleld, ne engem keress benne, mert mi voltunk, ti meg lesztek. A kettő nem keverhető.


Évek múltán, mikor Ervin vitte az óvodába, iskolába a három gyerekét, csillogó, napsütéses, havas napon – hirtelen szinte hallotta a rég elhangzott kívánságot. – Így lett, lelkem. Nyugodj békében. - A szívében lakó kis fiókról, melyben első felesége emléke élt, nem beszélt soha. Nem is erőltették szerettei, barátai. Tudták, ez így van jól.


thao

Most küldök






Most küldök magamnak…


…virágot, névnapom van,
az egyetlen ünnepem, amit
valóban szeretek.
A február szinte oda már és
jönnek, jönnek jó szagú
szelek…
Annyira kellene már a nap,
ma épp csodásan kisütött,
a hideg elköszönni még egy
napig marad, aztán fölenged
minden, ami élet, minden,
ami engem éltet …
és számolhatom a napokat,
mikor a kis öreg nénik
hozzák a kertből, vizes
papírba takarva a hamvas,
gyönyörű tulipánokat…

Ezen a virágon elidőzök
szinte mindig, mert puritán,
egyszerű szépsége megbolondít…
a sötétben szemérmesen szirmát
becsukja, majd a napnak magát
egész szívvel, teljesen odaadja…
mert őszintén szeret, mint igaz
asszony és ártatlan gyerek…

várom hát a langyos szellőt,
a napot, mely nélkül élni
szenvedés, várom
a virágomat –

tulajdonképpen ennyi
az egész vágy és
gondolat…


thao

Mit tegyek






Mit tegyek érted…

…hogy törődsz velem, hogy
nem hagysz veszni egyetlen
gondolatom, kis írásjelem,
hogy a legnagyobb bajban is
énvelem gondoltál, holott más
önzőn a keresztet tagadná…
Legyen az én szavam neked, mint
Az Írás, bizonyosság, ne legyen
Hozzád közel soha hamisság,
Csak a tiszta jóság…
Gyolcs a szívem,
Patyolat az ágyam,
Hívogató asztalom, 
Szívem is 
Kitártam…
Nem felejtek és
Nem szókat
Szaporítok,
Mi lesz?
Próbáld ki.
Időben
Előtted
Állok…



thao

Mese a varázslóról




Mese a varázslóról


A varázslót mindenki várta,
Ünnepelte felnőtt és gyerek.
A varázsló számtalan díjat
Elnyert, övé volt minden
Szem és egy-két órára
Minden boldog felnőtt,
Kisgyerek…

Az idő tőle is telt, szépen,
Kopott a sok papírmasé.
Ellazult a masztix tapadása,
Ízületei pedig jajongva
Kiáltották, itt a vége mára.
Elég volt a sok előadás,
Emlékezés kéne, kicsi
Ház, melyre odabenn
Angyalka vigyáz…

De makacs volt a varázsló,
Makacs, nem hallgatott a
Múló időre, gyérült egyre
A közönség száma, s veszett
Fénye a sok tarka csodának.
Meghalt a galamb, s a nyúl
Elment a nyitott ketrecajtón,
S egy szomorú előadás
Végén egy kisgyerek
Hozzá odament…

Menj haza, varázsló, már
Nem tetszenek nekünk
A csodák, hidd el, nem
Mi vagyunk gonoszak,
A te időd telt ki,
Sajnállak…

A szomorú kisgyerek
Elment haza, a hajlott
Hátú, öregedő férfi
Megnézte magának
A sok kacatot, mely
Fényét elvesztette
Régen..

Nem volt már kihez és hová,
Így meggyújtott egy szál
Gyufát, s a kocsiba
Bedobta szépen,
Majd magára
Húzta az ajtót,
S elégett a csoda,
Mind elégett,
S az ő meséje
Meghalt,
Végleg…


Tanulság:_

Mikor nagyon megy a szekér,
Akkor ugorj le róla, barátom,
Mögötted minden diadallal,
Ne várd meg, míg elkopsz,
Mint egy ócska cipő…
Dicső emlék maradj,
Ne egy lyukas
Ernyő, napszítta
Pöttyökkel, törött
Fogantyúval…


thao

Megtagadtalak







Megtagadtalak

és kivetettelek a szívemből,
messze az útfélre, nem érdekelt,
tovább mi lesz veled, csak ne
halljak rólad kerülj el engem,
messze
és nem használt, hogy magyaráztál,
hideg maradtam, könyörtelen, ha
lett volna közös holmink, szentség,
kidobom, vagy megsemmisítem

nem a vak düh szólt belőlem, csak
meguntam az örökös mázolást
nem természetem, tanulni eszembe
nem jutott soha hisz az igazság
kegyetlen ugyan, de százszorta
édesebb mostoha
aztán a világ belém verte némán,
hogy manapság tisztán élni bizony
nem lehet, lekvár az élet, kondér
a lélek, s ha benne úszva lenyalunk,
egy-egy édes napszakot, legyünk
vele boldogok

s most itt állok a kifosztott tudattal,
hogy eltemették, mert meghalt a
becsület,a hazug lekvár ízét nem
értem, s kérdéseimre mivel nyelvem
nem beszélik sosem jön felelet

így nem tudom, így nem értem,
így meghalt, mi fontos nekem



thao

2012. december 25., kedd

Mátyás napi***







Mátyás napi köszöntő


Megszülettél, egészséges,
Szép kisfiú voltál és sajnos,
Nem hiszem, hogy örültek
Neked…
Meg is szakadt az áldatlan
Kötelék, s ti már hárman
Vártátok, hová dobál majd
Az élet…
Téged nagyapához, talán
Időben, bár ki tudja, s
Búcsúzáshoz pont hozzám,
Kedvesem…
Nem időztél sokat mellettem,
Nyolc hónap volt, s elmentél,
Oda, ahol a jók laknak, mert
Érdemlik…

Most lennél hatvannégy éves.
Furcsa ezt így kimondani,
Hisz mikor mentél, csak
Negyvenhárom voltál…

A béke a tied, s egy soha
Nem múló, kedves kis
Hitves, ki akkor voltam,
S mindig is leszek
Neked***



thao

Március






Március


Eljöttél végre, ma van az első napod,
Fúj a bolond szél, de ez már csak játék.
Nem űzheti el a meleg holnapot.
Rügyeit duzzasztja az aranyeső,
A japánbirs is készülődik, éled
A gyenge ág és egyre jobban
Nyílnak a szívek…

Igaz, mostanában haltál meg számomra.
Ez rosszabb, mintha így történt volna.
Mivel élsz még, de a mérésnél oly
Könnyű lettél, hogy fölborult
Maga a serpenyő is, kiborult
Minden még az is, ami talán
Szép volt, vagy
Úgy látszott…

Régen elengedtelek már, sőt küldtelek.
A szóból újra és újra nem értettél,
Most, hogy telibe, gorombán, de
Az igazságot percig nem csúfolván
Orcádba loccsantottam a kemény
Valóságot, beléd szorult kérdés,
Válaszolni meg –
Nem volt mire…

Gyönyörű, mikor születik valami, nekem
Természetes az is, mikor meghal.
Így kellett lennie, ez engem szépen
Megvigasztal, szívem elhallgat,
Nem kotorászok emlékek
Avatag, poros padlásán,
Elrontottuk – ahhoz is
Kettő kell ám!

Szívből kívánom, menj ki a tavaszba!
De ne rohanvást, csak lassan,
Fontolván minden lépést,
Minden látványba ájulva.
Legyen szép napod,
Legyenek jó dolgok,
Mind- mind mik
Történnek veled!

Csak azt, hogy valaha, egyszer,
Botor módon kitartott lábadba
Elestem, ezt a momentumot,
Udvariasságból ne tartsd
Meg, s feledd el, hogy
Valahol létezek…


thao

Már vártalak





Már vártalak…


…hangod, sajnos, színtelen,
erőtlen kicsit, mert messzi
vitt az otthontól, s tőlem
a kényszerű, megfejthetetlen,
félelem, mely nyugtalanít…
már megvagy, már nyugodt
lehetnék, akár, de terveink
tolódnak, oh, de kár…
minden napot tőlünk vesz el
a kiszámíthatatlan élet már…
s bár esküdnék, a szíveink
oly messziről is egymásnak
felel, még nincsen helyzetünk,
még bizonytalan a lét, milyen,
amikor már festettünk, s
áldott kezed nyomán majd
virágba borul minden…

addig álom leszel, türelmesen
ki foglak várni, mert a hitnek
bizony határt nem szab senki,
mert érzem, megértem, így
majd, ha lehet, még becsesebb
a közös kert és meleg
konyha-szeglet…

csak még kicsit hidd el, más
ugyanúgy megmérettetik,
csak a miénk hosszú út,
de vége annál biztatóbb,
mert ott már az örök
szeretet lakik…



thao

Lehunyta szemét





Lehunyta szemét a baba…


…kinyílt az álmok mesés otthona,
illatos, biztonságos,meleg, nyugtat,
iyenkor minden baba szépen mosolyog,
elfelejti a napközben szerzett, apró, fájó
bánatot…
az álommal a mesék mind olyanok, mint
a valóság földi mása, megfogható a tündér
csillámló szoknyája és piszézni lehet a csepp
vadmalaccal…
kinyílik minden ajtó a képzeleten, mi ébren
bizony zárva, az álom mindig jókedvű, senki
nem görbül sírásra, hisz nevetés, vidámság,
meleg…


álmodban te is tündér vagy, meg malacka,
nincs határ, csak a csillagos ég, mely
szépséges álmainkat
aggódva betakarja…



thao

Kezed a kezembe





Kezed a kezembe…

…szívem a szívedbe,
arcom az arcodra,
könnyem mosolyodra,
éltem életedre, szemem
terád, mindörökre,
ne engedd, ne told el,
ne átkozz el a messze
idegennel…
gondolj, ha gondolom,
érezd, ha akarom,
hiszem, ha akarod,
csak veled maradok,
nélküled szomorú,
félkarú hegedű,
nyomorék gazdája,
hogy gondolna élő
muzsikára?

…veled csak sugarak,
napos, fényes, ékes,
csattogó madarak,
halkneszű, szép csendek,
áttűnő falombok, kicsi
szirmok hullnak, fáról,
levegőből, mosoly
villan miránk

kisbabák
szeméből…


thao

Most mondom el***

Most mondom el neked… … mert később nem lesz már kedvem, mert később tán elfogy a merszem, s marad minden kimondatlanul… mo...